
Rendkívül képzett játékossal bővül a regionális ligában szereplő Komló Sport KK kerete.
Hanti Daniella a PVSK csapatában kezdett el kosárlabdázni, Meszler Balázs, majd Debreczeni Eszter edző irányítása mellett, ahonnan 2018-ban a KSC Szekszárd csapatához igazolt, ahol sok értékes tapasztalatot szerzett és KSC másodosztályú csapatában is fontos szerepet kapott!
Szekszárdi játékosként junior korosztályban országos V. helyet nyert csapatával Harsányi Mária kezei alatt.
A tolnai évek után Budapesten kezdte meg egyetemi tanulmányait, az MTK csapatában folytatta karrierjét, ahol az országos egyetemi bajnokságban is pályára lépett a TFSE színeiben, a 3X3-as ágazatban is kipróbálva magát!
Daniella az év elején csatlakozott felnőtt keretünkhöz, ahol rövid idő után megtalálta a számításait és elkötelezte magát mellettünk! Örülünk, hogy személyében egy komplett játékost sikerült igazolnunk, aki könnyen megtalálta az összhangot a csapat tagjaival, a pályán és azon kívül is! Hisszük, hogy személyével még eredményesebbek tudunk lenni – kommentálta Czukor János, a Komló Sport KK vezetőedzője a játékos Komlóra igazolását.
„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, és hogy hamar megtaláltam az összhangot a csapattal. Jól érzem magam az edzéseken, mindenki nagyon segítőkész mindenben. Igyekszem majd a legjobb tudásom szerint segíteni a csapatot a mérkőzéseken, és izgatottan várom ezt az elkövetkezendő időszakot” – fogalmazott Daniella.
A fiatal játékos pénteken este a Kozármisleny ellen léphet először komlói színekben pályára.