
Komlóra látogatott a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán működő kutatócsoportjának szabadulókamion projektje, amely az emberkereskedelem veszélyeire szeretné felhívni a fiatalok figyelmét.
Magyarországon évente nagyjából száz fiatal hölgyet azonosítanak, akik főként kényszerprostitúció áldozatává válnak.
A Komlóra ellátogató, a holland rendőrség által épített kamion bűnmegelőzési eszközként szolgál, célja, hogy olyan országokban végezzen felvilágosítást, amelyek a prostitúciót és egyéb emberkereskedelmi formákat tekintve a legnagyobb arányban van jelen.
Ezek alapján a holland Reshape Alapítvánnyal együttműködve ismét Magyarország több településén is bemutatót tart az a szabadulókamion, amely játékos körülmények között hívja fel az általános- és középiskolások figyelmét az emberkereskedelem veszélyeire. A bűnmegelőzési program lényege a figyelemfelkeltés. A szabadulószoba interaktivitását felhasználva tudatják a résztvevőkkel, hogy a sérülékeny célcsoportnak milyen veszélyekkel kell szembe néznie. A szervezők elsősorban a veszélyeztetett, 14-18 éves korosztály számára szerveznek programokat, továbbá a magyar rendőrség állományának is oktatást biztosítanak.


A szobában a résztvevők egy áldozat történetét ismerhették meg, ami segít megérteni, hogy sokan miért válnak szenvedő féllé, de betekintést próbál nyújtani az emberkereskedők személyiségébe is. A játék során nyomok segítségével lehet eljutni a megfejtéshez és a szabadságot jelentő kijutáshoz.


A kutatócsoport bármely Magyarországi intézménnyel hajlandó lenne ilyen fajta programot megvalósítani. Idén már teljes mértékben az ő szervezésük alatt működött a sorozat, már kellő szaktudással rendelkeznek ahhoz, hogy hasonló programokat szervezzenek akár más szervezetekkel együtt. Az Eszperantó téren leállított kamiont felnőttek és iskolás csoportok egyaránt felkeresték a nap folyamán.