
A Kárpát-medence csaknem háromszáz helyszínén egyszerre zajlottak szeptember 20-án délelőtt a Sereglés 2025 programsorozat eseményei, amelyekhez a komlói Pöndöly Néptáncegyüttes is csatlakozott.
A nagyszabású rendezvény célja az volt, hogy bemutassa a Csóri Sándor Program eddigi eredményeit, és egyben ráirányítsa a figyelmet arra, hogy a népművészet nem csupán örökség, hanem ma is élő, lüktető, közösséget formáló élmény.
Az esemény forgatókönyve minden helyszínen hasonló volt: népviseletes felvonulás vezette fel a programot, majd pap áldotta meg a jelenlévőket. Elhangzott Csoóri Sándor A faparázs a hóra kivilágít című verse, közösen énekelték az „Akkor szép az erdő…” kezdetű népdalt, végül pedig mindenki eltáncolta a saját tájegységének csárdását. A szervezők ezzel tisztelegtek amellett a tavalyi siker mellett, hogy a csárdás decemberben felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökségének listájára.
A komlói Pöndöly Néptáncegyüttes tagjai is nagy örömmel vettek részt a közös ünnepen. Mint hivatalos Facebook-oldalukon írták: jó hangulatban, saját és közönségük örömére mulattak együtt, ezzel is hozzájárulva a hagyomány továbbéléséhez és közösségépítő erejének megerősítéséhez.