Megkezdi a Liga Kupa küzdelmeit NBI-es kézilabdacsapatunk. Grünfelderék szerdán este a Budai Farkasokat fogadják.
Az NBI/B nyugati csoportját vezető Budai Farkasokkal nyitja az idei ligakupa-sorozatot a Sport36.
A vendégek négy forduló után 100%-osak még a második vonalban. Az együttest több ismert játékos alkotja: az éppen Komlóról igazolt Oláh Tamás, Benmiloud, Korsós Ádám, Rédai Krisztián és Tóth Norman neve nem cseng ismeretlenül a kézilabdabarátok között.
Csapatunknak friss élményei vannak aktuális ellenfelünkről, mivel a szezon előtt tesztmérkőzésen találkozott a két fél Budaörsön. Augusztusban 33:17-re nyertünk. Rossz érzések talán csak Melnyicsuk Viktorban ébrednek a „farkasokkal” szemben, aki a nyári mérkőzésen az első félidő közepén súlyosnak látszó orrsérülést szenvedett.
Amúgy jó a hangulat a csapatnál, bár még egy-két játékoson érezhető a Gyöngyös elleni derbi hatása. A korábbi nyilatkozatokkal összhangban ebben a sorozatban leginkább a fiatalokra – köztük az ifiből fellépőkre – számít Kilvinger Bálint.
A Liga Kupa „B” csoportjának kvartettjét a NEKA, a Budai Farkasok (NBI/B Nyugat), a Vecsés (NBI/B Kelet) és Sport36 alkotja. Ez lesz az első találkozó a csoportban.
Liga Kupa B. csoport 1. forduló, 10.06. 18:00
Sport36-Komló – Budai Farkasok- RÉV Group
Városi Sportközpont V: Bóna, Földesi
A mérkőzés védettségi kártyával tekinthető meg. Belépőjegy egységesen 1500 Forint.