
Február második felében 16 napirendi pontot tárgyalt Komló Város Önkormányzat képviselő-testülete, legfajsúlyosabbnak a költségvetés első fordulója tekinthető.
A képviselő-testületi ülést a Komlói Újság hivatalos YouTube-csatornáján élőben közvetítettük:
Az ülés kezdetén egyperces néma csenddel emlékeztek a nemrégiben elhunyt Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagyra, a város díszpolgárára. Polics József polgármester előterjesztette azt az elképzelést, hogy a karnagy előtt tisztelegve a Komlói Színházat vagy a Templom teret Tóth Ferenc nevével lenne illő fémjelezni ezentúl. Természetesen hozzátette, a végső döntést a család fogja meghozni.
Minden évben két fordulóban tárgyalják a városvezetők Komló költségvetését, és rendszerint márciusra elnyeri végső formáját a tervezet. 2025-ben a megszokottnál nagyobb hiánnyal kell megbirkóznia az önkormányzatnak, mint az elmúlt években. Ennek egyik fő oka, hogy a kiadási oldalon szereplő tételek listája teljes, azonban évközben érkezhetnek még fejlesztési források és támogatások, amelyek nullára hozhatják ki az év végi mérleget.
Az egyik legnagyobb tétel a kiadások között a helyi tömegközlekedés finanszírozása, de ez az állami támogatásoknak köszönhetően kiegyenlítésre kerül mindig az adott esztendő végén.
„A két forduló között további költségcsökkentő és bevétel növelő megoldásokat fog keresni az önkormányzat. Várom ezen javaslatokat a képviselőktől” – tette hozzá Polics József polgármester az ülésen.
Szóba került a Versenyképes Járások Program 250 millió forintos keretösszege is, amely a költségvetés működési és fejlesztési oldalának egy fontos bevételi forrása lehet az év második felében.
A képviselő-testület továbbá tárgyalta és elfogadta a 2025. évi rendezvénytervezetet és a képviselő-testület ez évi munkatervét.
Kihirdetésre került a már szokásos év eleji közmeghallgatás is, amelynek időpontja 2025. február 27-én 17:00, ahova várják a komlóiakat, hogy megosszák észrevételeiket a várossal és a működéssel kapcsolatban.
A következő testületi ülés időpontja 2025. március 6. 15:00, amelyen a városi költségvetés második fordulóját tárgyalják.
A napirendi pontokról és az előterjesztésekről bővebben IDE kattintva olvashatnak.