Egy kollégánk szavaira utalva: Borbás Balázs 9.B osztályos tanulónk és versenyekre felkészítő tanárnője, Mukliné Kostyál Irén lassan a „kémia fellegvárává” teszik a gimnáziumot.
Mint ahogy arról már beszámoltunk, Balázs szinte egyedülálló sikert ért el idén: egy tanéven belül két kiemelkedő országos versenyeredményt produkált. Az OKTV mellett legnehezebbnek tartott Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny és a Curie Kémia Emlékverseny megyei fordulóit magasan nyerte, majd az országos döntőkben is diadalmaskodott: az Irinyin 2. helyezett lett, a Curie versenyt pedig győztesként zárta.
Interjúnkban őket kérdeztük a kémiáról, a közös munkáról és a versenyekről.
Balázs, miért éppen a kémia? Mi fogott meg ebben a –sokak számára- nehéz tantárgyban?
– Először is az, hogy a kémia érdekes, sokrétű! Volt lehetőségem már hatodikosként Inci néni invitálására beülni kémiaszakkörre, és egyből a sokak által legélvezetesebb tevékenységgel kezdhettem, a kísérletezéssel. Rögtön megkedveltem a kémiát, és az idő múlásával rádöbbentem, hogy a vegytan sokkal több holmi kémcsöveknél, lombikoknál.
Aztán meg a kémia kihívásokkal teli! Mindig is szerettem a nehéz, gondolkodtató dolgokat. Sokak számára érthetetlen örömmel tölt el egy-egy bonyolult példa megoldása, egy újabb elméleti rész elsajátítása.
Végül pedig látni kell, hogy a kémia körülvesz minket! Ma már nem tudnám elképzelni az életemet anélkül, hogy a körülöttünk zajló jelenségek megcsodálása után ne a magyarázatot keressem. Kémiai reakciók sokaságával találkozunk nap mint nap.
Inci, emlékszel-e arra, hogy miért éppen Balázsban láttad meg annak a lehetőségét, hogy a kémiát az átlagosnál jobban megkedveltesd egy kisgyerekkel?
-Borbás Bazsi már felsőszilvási alsó tagozatosként kitűnt szorgalmával, a matematikai versenyeken elért sikereivel. Ötödik osztályban – nagy örömömre- én lehettem az osztályfőnöke, amikor személyesen is meggyőződhettem alaposságáról, megbízhatóságáról, ahogy nagyszerű emberi értékeiről is. Az elmúlt 25 évben, mióta tanítok, sok tehetséges diákkal dolgozhattam együtt, de nagyon ritka, ha valakiben így együtt van a bölcsesség, a hatalmas munkabírás s az az alázat és szerénység, ami ehhez a sikerhez kell. Hiszen ma is belefutunk nehezen megoldható feladatokba, összetett, nehezen megérthető jelenségekbe, de nem adjuk fel! Dolgozunk, haladunk a természet megismerésének ösvényein, az odavezető út azonban göröngyös és fárasztó. Sok gyerek feladja közben- Bazsi nem.
Magam is osztom és köszönöm Öveges József bölcs gondolatát, mely szerint: ”A tudományban nincsenek könnyű, vagy nehéz dolgok, csak megértettek és nem megértettek vannak.”
Minden megmérettetés erről szól: megérteni, amit eddig nem tudtam. Ehhez azonban sok türelem, idő, és kudarctűrő képesség kell, ahogy ez utóbbit hallhattuk az Irinyi Országos Kémiaversenyen SZTE rektorától.
Nos, ezek Bazsiban mind megvannak, ezért éppen Ő…
Gondoltad volna a közös munkátok elején, hogy ilyen magasságokba juttok? Volt valamilyen előre megtervezett célod, vagy csak hagytad sodorni magatokat a kémia szépségeivel?
– Természetesen előre nem lehet egy ilyen sikersorozatot látni, de egész életemben bíztam abban, hogy a sok és alapos munka – megfelelő szerencsével társulva- előbb vagy utóbb meg kell, hogy hozza a várt eredményt.
Minden tanítványommal elsősorban megszerettetni szeretném a természetet, annak a különböző szegmenseit, nevezhetjük ezt biológiának vagy kémiának, s közben igyekszem a későbbiekben is használható ismereteket átadni.
Minden nap minden percében apró csodák sokasága vesz minket körbe, melyek mellett sokszor elmegyünk, hisz olyan természetesek…
Ahogy az is az volt, hogy 6. osztály végén a nagyobbak szakkörére invitáltam Bazsit egy kis „kémiai kóstolóra”. Örülök, hogy ízlett, és azóta is ízlik neki! Amikor ezután- szüleivel megbeszélve- eldöntötte, hogy indulhat a készülés, komoly és tudatos munka kezdődött még azon a nyáron, hiszen csak a megismerést követheti az elmélyítés és a problémamegoldás. A kémia nagyon logikus tantárgy, egymásra épülő, összefüggő részei vannak. Azon az úton haladtunk s haladunk ma is, melyen a legtöbb magyar diák, csak más mélységekbe elmerülve.
Balázs, úgy tudom, hogy nagyon sokat készültetek a versenyekre. Délutánonként, sőt még nyáron is bejöttetek a gimnáziumba a tanárnővel. Nem érezted ezt tehernek? Mi motivált?
-Egyáltalán nem éreztem megterhelőnek, hiszen szívesen csináltam, csinálom. A kémiát ma már a hobbijaim közé sorolom.
Versenyeredményeim természetesen motiváló hatásúak, de nem miattuk foglalkozok a kémiával. És idáig el se juthattam volna Inci néni évek óta tartó odaadó, önzetlen, nagyszerű felkészítő munkája nélkül.
Megfogadom Marie Curie gondolatait: „A tudományos munkát nem a közvetlen haszna alapján kell megítélni. Önmagáért, a tudomány szépségéért kell végezni.“ Éppen ezért a kémia iránti tudásvágyam csillapítása is motivál engem.
Tudsz-e kiemelni a versenyekből egy-egy olyan pillanatot, eseményt, ami különösen nagy hatással volt rád, vagy ami váratlanul ért?
-Rengeteg szebbnél szebb dolog történik egy kémiaversenyen, hisz hozzám hasonló érdeklődésű gyerekek között vagyok, és a mi érdeklődési körünkhöz megfelelő programot állítanak össze.
Egy konkrét dolgot szeretnék kiemelni. Az Irinyi János Kémiaverseny döntőjén kategóriám legjobb 6 helyezettje szóbeli fordulón vehetett részt. Én is köztük voltam. Egy nagy előadóteremben kellett megtartanom „teltházas“ kiselőadásomat. Ezt a fordulót kimondottan élveztem. Szeretek előadni, magyarázni. A jól sikerült feleletem nagy örömmel töltött el.
Még azt a nem mindennapi érzést említeném meg, amit akkor éltem át, amikor kimondták a nevemet, és átvehettem a győztesnek járó vándorserleget a Curie Kémia Emlékversenyen.
A versenyek alkalmával mindig igyekszem a legjobb tudásom szerint teljesíteni, megteszem a tőlem telhetőt. Tanárnőm szavaival élve: a verseny csak egy „jutalomjáték“. Nem az eredményeket, a dicsőséget hajszolom, hanem kémiatudásom szeretném elmélyíteni.
Végül újból a Tanárnőt kérdezem:
Hogy látod felkészítő tanárként az elmúlt egy vagy két évet? Voltak nehézségek? Esetleg kiemelhető segítségek?
Ha szigorúan a kémiával kapcsolatos munkánkat nézzük, négy éve dolgozunk együtt, s remélem, még hármat fogunk is! A nehézségek pedig azért vannak, hogy megoldjuk őket.
Nagyon sok segítséget kaptunk és kapunk mind a mai napig.
Elsősorban köszönöm Bazsi szüleinek, hogy ilyen gyermekük van, hisz a családja szorgalmát, kreativitását, emberségét, lelkesedését hozta otthonról.
Köszönöm azoknak a kollégáimnak a segítségét, akikhez egy-egy probléma esetén én is fordulhattam, így Harka Jenő kollégámnak is, aki nemcsak az én egyik kémiatanárom volt, de Bazsi tanára is. Úgy gondolom, ma csak azt a tudást és lelkesedést tudom továbbadni, amit én is ellestem kedves tanáraimtól: Bede Sándornétól, Firkó Jánosnétól, Micskey Jánosnétól, Bárdos Lajosnétól, Kiss Józseftől, Perleczky Józseftől, dr. Szabó Jánosnétól, Kovács Jánosnétól, dr. Börzseiné Fischer Máriától és még sokuktól. Nagyon köszönöm nekik, még ma is bátran veszek ki azokból a „hamuba sült pogácsákból”, amikkel engem útnak eresztettek – sok szavuk még ma is cseng a fülemben, ahogy sok kedves főiskolai és egyetemi tanáromé is.
Köszönöm a Komló-Víz KFT segítőkész dolgozóinak és Szabó Kornélia kolléganőmnek a támogatását, akik a gyakorlati fordulók kísérleteinek pontos végrehajtásában, a begyakoroltatásban segítettek.
Azt a bíztatást és szeretetet pedig szavakkal meg sem tudjuk kellően köszönni, amit kaptunk, kapunk az iskolavezetésektől, kedves kollégáimtól, a diáktársaktól, az egész várostól…
Nagyon büszke vagyok Bazsira, és nem csak a kémiás munkája kapcsán, de legalább annyira arra is, hogy egy segítőkész, hiteles, kedves és jó ember maradt a sikerei ellenére is! Csak így tovább!
Köszönjük a beszélgetést, és mi is csak annyit tudunk mondani: „Csak így tovább!”