Optimizmust sugalló színvilág, felszabadultság, a szabad alkotás üzenete, a tudatalatti megjelenése. Ezek lehetnének a kulcskifejezései Kővári Zsanna a Közösségek Házában megnyílt tárlatának.
Formabontó kiállításmegnyitón mutatkozott be a komlói közönségnek Kővári Zsanna Balaton-felvidéki festőművész. A művésznő a passzív műélvezet helyett arra kérte a megjelenteket, hogy maguk mondják el, mit látnak bele kiállított képeibe.
Az interaktív beszélgetés során elárulta, hogy minden képben benne van az ő személyisége, így akár tekinthetjük mindegyiket egyben önarcképnek is. Hangsúlyozta, hogy munkái során nem realista ábrázolásra törekszik, inkább láttatni, beleláttatni szeretne festményeibe a tudatalattit segítségül hívva.
A művésznő fontosnak tartotta megjegyezni, hogy számára döntően nem az számít, hogy egy festmény mennyire sikerül, hanem, hogy miként fejlődik az alkotó az alkotófolyamat során. Bátorította a festészettel foglalkozókat, hogy saját maguk keverjék színeiket, mert az hatalmas lehetőséget, különleges izgalmat rejt magában.
Kővári Zsanna „örömfestésre” is hívta a komlóiakat, amelynek pontos időpontjáról – vélhetően a tárlat lebontásakor – a Kaptár Művelődési Központ felületein tájékoztatják az érdeklődőket.
A kiállításmegnyitón Kármán Blanka Lola hegedűn működött közre.