
Nagyon sokat lehetne gondolkodni azon, hogy milyen növényekkel ültessük be a kertet, ami egyrészt hangulatos lesz, másrészt különleges is. Ennek a kettőnek az ötvözete pedig tökéletes atmoszférával ajándékozza meg az udvaron töltött időt.
Ahhoz, hogy ezt el tudjuk érni, csupán néhány dologra van szükségünk. Az egyik a PlantStore formára nyírt növényeinek választéka, a másik pedig azok a hasznos tippek, amiket ebben az írásban elmondunk.
Tartson velünk és megmutatjuk, hogy miképpen érdemes bánni ezekkel a csodás példányokkal, és azt is, hogy mikor érdemes elültetni őket a kertben. A tökéletes fajta kiválasztása pedig már csak az egyéni igényeken múlik.
A bonsai növényekhez hasonlóan érdemes bánni velük
Jellemzően a keleti népekkel kapcsolatos filmekben lehet látni olyan gondosan ápolt növényeket, mint a bonsai. Ezeket hosszú éveken és évtizedeken át gondozza a tulajdonosuk, és nem ritka esetben az utódok kapják örökségül további nevelgetésre.
Persze jogos a kérdés, hogy mi a köze a bonsainak a formára nyírt növényekhez, de a válasz talán nem olyan ismeretlen. A PlantStore kínálatában is olyan növények vannak, amiket hasonló odafigyeléssel kell nevelni.
A metszés és a nyírás rendszeressége és technikája adhatja meg a növényünk valódi szépségét, ami igazi ékköve lehet a kertünknek. Már csak az a kérdés maradt hátra, hogy miképpen kell bánnunk velük, hogy tényleg úgy nézzenek ki, ahogyan megálmodtuk.
Hogyan kell gondozni ezeket a szépségeket?
Ahogy sejteni lehet, nem kicsi feladatot jelent egy ilyen növény gondozása, mert nagy odafigyelést és precizitást igényel. Talán ez lehet még egy közös metszéspont a keleti apró fákkal kapcsolatban, mert ez egy hosszú és fáradtságos folyamat.
Az viszont biztos, hogy megéri, mert a rendszeres metszésnek köszönhetően tökéletes formában lehetnek egész évben. A kívánt alak elérése megkívánja, hogy ne csak a szokásos évi két alkalommal igazítsunk a lombozaton, ami a tavaszi és a nyári növekedést jelenti.
Emellett pedig az öntözés és a tápanyag-utánpótlás is elengedhetetlen, mert csak így lehet egészséges növényt nevelni, ami olyan lombkoronával ajándékoz meg bennünket, amin kiélhetjük a kreatív fantáziánkat, és olyan formát alakíthatunk ki, amilyet szeretnénk.
Mikor ültessünk?
Minden esetben figyelembe kell venni a kiválasztott példány fajtáját, és ennek megfelelően megválasztani az ültetés időpontját. Általánosságban viszont a tavasz és az ősz jelenti az optimális évszakot, de mindkettőnek megvan a saját jelentősége.
Itt jön a képbe a növényfaj kérdése, mert vannak olyan változatok, mint például az örökzöldek, amik a tavaszi ültetést szeretik, hogy kellőképpen legyen idejük a tél előtt megerősödni. Az őszi szezon lényege pedig az, hogy a lombhullató fajoknak megfelelő körülményeket teremtsünk a levélhullást követően a gyökerek fejlődéséhez.
Mindkét esetben ügyeljünk a laza tápanyagdús talajra és a rendszeres öntözésre az ültetés után. Így csodás példány fejlődhet, aminek a zöld lombozata alig várja majd a metszés idejét.
Kiemelt kép: https://plantstore.hu/