Szombathelyen rendezték a 2024. évi Országos Szakképző Iskolai Tanulók Közismereti Versenyét. Az idei döntőben volt érdekelt a Baranya Megyei Szakképzési Centrum Komlói Szakközépiskola II/10-2 osztályos tanulója, Szinger Diána.
A februári iskolai selejtező fordulóból 8-an kerültek a Komlói Szakképző Iskolából a március végi Dél-Dunántúli (Baranya, Tolna, Somogy) döntőre. Közülük Diána szerepelt legkiemelkedőbben. Nagyszerű versenyzéssel az 1. helyről jutott tovább. Érdekesség, hogy éppen testvérét, a tavalyi győztes Klaudiát előzte meg. A Humán kategóriában 2. helyen végzett Major Andrea, aki szintén az iskola tanulója, de ő nem jutott tovább.
Diának a szombathelyi döntőn matematikai és informatikai feladatok mellett fizikai jellegű feladványokat is meg kellett oldania (írásbeli, gyakorlati és szóbeli résszel), amelynek során a 16. helyet szerezte meg.
Különösen értékes az eredménye, mert országosan több mint 700 indulóból jutott el a döntőig, ahol a Reál tárgyak versenyén egyedüli döntőbe jutó volt az egész megyéből. Felkészítő tanárai Iván Attila, Tóbiás Anikó és Megyeri Rita voltak.