Második alkalommal rendezték meg a nagyobb települések önkormányzatainak országos foci kupáját. Az idén első ízben résztvevő komlói csapat egy győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel zárta a nyugati fordulót.
A 33 csapatos nyugati mezőnyben a Komló az „A” csoportba kapott besorolást, ahol a későbbi elődöntős Mohács, valamint Budapest XI. Kerület, Tatabánya, Bicske, Budakalász és Körmend csapatai ellen lépett pályára.
Eredmények: Komló-Mohács 0-1, Komló-Budakalász 0-0, Komló-Bicske 1-0 (gólszerző: Kovács Elemér), Komló-Tatabánya 1-1 (gólszerző: Pintér Ármin), Komló – Körmend 0-1, Komló – Bp. XI. kerület 0-3.

A csoportban elért 5. helyezés – bár továbbjutást nem jelentett – megsüvegelendő, hiszen a komlói csapat három héttel a torna előtt alakult, ennek ellenére tisztességesen helytálltak az évek óta együtt készülő csapatok ellen.
Dr.Müller József aljegyző a tornát követően elmondta, hogy a társaság a továbbiakban is együtt kíván maradni, a KBSK sporttelepen rendszeresen szeretnének gyakorolni, sőt várják hasonló amatőr csapatok jelentkezését barátságos meccsekre. Kellő számú induló esetén városi kispályás tornát is szerveznének.
A komlói gárda tagjai voltak: Jégl Zoltán (kapus, csapatkapitány) – Bali Dániel – Kaprényi Róbert- Kovács Elemér – Mészáros László – dr.Müller József- Pintér Ármin- Tigyi Imre- dr.Vaskó Ernő.
A fővárosi Pokorny József sport- és szabadidőközpontban rendezett országos torna nyugati fordulóját a Székesfehérvár önkormányzati csapata nyerte, a keleti győztes a Nyíregyháza lett.