Hamarosan három különböző nehézségű erdei bringapálya is épül a városban
Tovább bővült a szabadtéren végezhető sportolási lehetőségek száma Komlón. A futópályák és a felnőtt játszóterek után egy aszfalt borítású bringapark is épült a település Körtvélyes városrészében. Az Országos Bringapark Programnak köszönhetően a fejlesztés egy most készülő erdei bringapályával együtt összesen 40 millió forint értékben valósult meg, 50%-os állami támogatás mellett.
Komló az elmúlt évtized fejlesztéseinek köszönhetően változatos sportolási lehetőségeket biztosít a helyben lakóknak és a környéken élőknek. A városban erdei és rekortán futópálya, felnőtt játszóterek, szabadtéri kondiparkok várják a sportolni vágyókat. Sokan még Pécsről is ide utaznak mozogni. A környékbeliek mostantól kerékpáros pályán is felfedezhetik a sportolás örömét. Akik pedig a természetben szeretnének mozgás révén kikapcsolódni, azok hamarosan egy erdei bringapályán is gyakorolhatnak. A pályák kivitelezését egy helyi fiatalokból álló cég végzi, akik már 10 éve megálmodták a helyi bringapark ötletét.
Polics József, Komló polgármestere örömét fejezte ki, hogy a fiatalok által „kikényszerített” és általuk megépített körtvélyesi pálya gyorsan igen népszerű; a kicsiktől a nagyokig sorban állnak, hogy végig mehessenek rajta. Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban Körtvélyesben több szabadidős beruházás is megvalósult: MLSZ támogatásával korábban rekortánpálya, kormányzati segítséggel futókör, most pedig a „pumpapálya” készült el. Ezáltal minden generációnak biztosított a kulturált sportolási lehetőség – hangsúlyozta.
Dr. Hoppál Péter, a térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen fejlesztésekhez nem elég a városvezetés, a kormány támogatása, azt az itt lakóknak is támogatnia kell. Nemcsak az utakat, tereket kell felújítani, hanem mindennapi élethez szükséges, a szabadidő hasznos eltöltéséhez is biztosítani kell körülményeket. Fontos, hogy a fiatalok helyben maradjanak, fontos, hogy a gyermekeket nevelő közösségek, családok is jól érezzék magukat itthon – szögezte le.
A pumpapálya egy modern közösségi és játszótér, amelyen hullámok és kanyarok követik egymást. Az egyre növekvő népszerűsége annak köszönhető, hogy egyaránt élményt nyújt amatőröknek és profiknak, fiataloknak és idősebbeknek. Használata hozzájárul a biztonságos közlekedéshez, hiszen a pályán elsajátítható a megfelelő kerékpárostechnika.
A pumpapálya átadóján a szalagot Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, dr. Hoppál Péter, Komló országgyűlési képviselője és Polics József polgármester vágták át.
„A már átadott bringapályáknál azt figyeltük meg, hogy találkozási pont lett a gyerekek körében. Itt összegyűlnek, beszélgetnek, miközben mozognak és jó levegőn vannak. Ez a testi és lelki egészségüknek is nagyon jót tesz”, mondta Révész Máriusz, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a jövő évi Aktív Magyarország Programon belül már nem csak bringaparkok és futókörök építésére várják a pályázatokat, hanem görparkok és sítanpályák létesítésére is.
Az Országos Bringapark Programot az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda hívta életre. A program indulása óta eddig közel 60 pálya megépítését támogatta a magyar kormány, legfeljebb a költségek 50%-ának erejéig. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) a kezdetektől vett részt szakmai partnerként a pályázatok elbírálásában, a program operatív lebonyolítását pedig az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) végezte.