
Rendkívül fontos idegenbeli győzelmet arattunk a kiesés ellen élet-halál harcot vívó Cegléd felett. Melnicsuk Viktor nyerte a Jamalival szembeni gólpárbajt.
K&H Kézilabda Liga 20. forduló:
HÉP-Cegléd – Sport36-Komló 26:27 (16-14)
Abony, Varga István Sportcsarnok 400 néző V: Asztalos, Szalay
Sport36: Granic – Urbán 2, Vekic, MELNICSUK 10/1, Grünfelder, Sunajko 2, HOFFMANN 5. Csere: Pásztor (K), SZöllősi, JERKOVIC 4, VASKÓ 4, Szuharev, Vranac, Orbán. Vezetőedző: Marosán György
A Cegléd legeredményesebb játékosai: Jamali 9, Pásztor 6/5 és Spekhardt 4.
Hétméteresek: 5/5, illetve 1/4 Kiállítások: 10p, illetve 8p
Marosán György: „Remek mérkőzés volt. 53 percig a Cegléd vezetett, de végig hittel játszottunk, és sikerült egy bravúros győzelmet aratnunk az életéért küzdő hazaiak ellen.”
A Cegléd elleni mérkőzés legnagyobb kérdése az volt, hogy vajon a Tatabánya vagy a Balatonfüred elleni arcát mutatja-e csapatunk Abonyban.
Jamaliról és Melnicsukról szólt az első félidő. A két játékos gólpárbaja határozta meg a mérkőzés alakulását. Többnyire a hazaiak vezettek, majd Sunajko és Urbán révén fordítottunk, de 8 perces gólcsendünket kihasználva, megugrottak a ceglédiek. (10-7)
Szélsőink, Urbán és Hoffmann mozdította el holtpontról csapatunkat, de Jamali továbbra is hibátlanul kézilabdázott. Melnicsuk Viktor jóvoltából ott loholtunk a házigazdák mögött.
A Cegléd 80%-os hatékonysággal tüzelt kapunkra, bízhattunk abban, hogy nem tudja lövő formáját 60 percig tartani.
Nem is, Pásztor mindjárt a második félidő elején megfogta Jamali lövését, majd kapufát dobott a korábbi magyar válogatott. Előbb Hoffmann, aztán Vaskó góljával zárkóztunk fel egyre. (18-17)
Császár Gábor is beszállt. Sajnos kimaradt két hetesünk, így a 45. percben kétgólos hazai vezetést mutatott az eredményjelző. Ismét szélsőink (Vaskó, Hoffmann) és Melnicsuk lendített tovább bennünket. Sőt Melnicsuk jóvoltából kiegyenlítettünk. (24-24)
Az utolsó 10 perc technikai hibákat, pontatlan lövéseket hozott mindkét oldalon. 25-25-ről Jerkovic góljával mi léptünk előrébb, sőt hetest is dobhattunk, de az kimaradt, így egyenlíteni tudott a hazai csapat. Vaskó révén ismét előnyt szereztünk, de Jerkovic kiállítása miatt már végig emberhátrányban kellett játszanunk.
Az utolsó két percben már nem született gól, ezzel minden bizonnyal a bennmaradást érő két pontot szerzett együttesünk.