
A legapróbb mozaikdarabok is helyére kerültek, nincs akadálya annak, hogy 32 csapat három napon keresztül egymásnak feszüljön a serlegért. Hatodik alkalommal rajtol a térség legnagyobb teremlabdarúgó tornája, a GABRIELLA kupa.
A LED-fal beüzemelésével célegyenesbe érkezett a GABRIELLA kupa szervezése. December 27-én a Misinai Sasok – CSOFÉM párharccal indul a mérkőzésmaraton, majd követi 47 csoportmeccs, hogy eldőljön, melyik 16 csapat kerül a december 29-i egyenes kieséses szakaszba.
A címvédő Joga Bonito skalpjára több csapat is ácsingózik. Nem lenne meglepetés a dobogóról 2021-ben éppen lecsúszott, háromszoros győztes Sugar Cafe visszakapaszkodása, ahogy a házigazda FF Kalmár újabb jó szereplése. Megismételheti tavalyi teljesítményét a szigetvári Eagles, de véleményünk szerint számolni kell a kaposvári Fapuma-Ebolával, akik legutóbb csak a negyeddöntőben véreztek el.

Néhány együttes már korábban letette névjegyét, de a nagy dobással, a tornagyőzelemmel még „adós”. Ilyen gárda a Színezők, a Keretbe SE, az Art Innova (volt már döntős), az Amigos, a 105, vagy a Pöttyös (dobogóra léphetett korábban) jogutódjaként induló komlói Sakáltanya. De jó kvalitásokkal bír a komlói fiatalokból álló La Panterra Negra és a Vajdaságból érkező Geocentar Sombor is.
Lesznek „elsőbálozók” is: Misinai Sasok (Pécs), Focsi (Himesháza), FC 7761 (Kozármisleny), Indoorfitness (Pécs), SmokeMachine (Pécs), Rieger Team (Komló/Pécs), CSOFÉM FC (Pécs), Diego Komló, Grey Goose (Pécs), Szépségben Meghalni (Pilisvörösvár).

A program:
December 27. 9-21 óra (A, B, C, D csoport)
December 28. 9-21 óra (E, F, G, H csoport)
December 29.
11-20 óra (egyenes kieséses szakasz, 3.helyért, döntő)
14:40 KomlóFit Aerobik- és táncbemutató
16:50 U9-es gálamérkőzés
18:15 Ritmikus gimnasztika bemutató
18:45 3. helyért
19:15 Döntő
20:00 Eredményhirdetés
Ajándéksorsolás: 500 forintos áron vásárolhatók tombolajegyek. Nyeremények: 3 Select-labda, 3 kapuskesztyű (köztük Dibusz Dénes által viselt és aláírt), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia meze) és Pászka Lóránd meze (FTC), valamint egy KBSK 100 dressz.
A befolyt összeg az újonnan alakult Komló-Futsal csapat támogatására megy.