Bár a farsang időszaka hazánkban január 6-ától, Vízkereszt napjától indul, többnyire február elején veszi kezdetét az iskolákban, intézményekben és civil közösségekben a – többnyire népi hagyományokból átörökített – szokások felelevenítése.
A farsang egyéb jeles napjai: Január 22., Vince napja – termésjósló nap, amikor „ha megcsordul Vince, teli lesz a pince”; február 2., Gyertyaszentelő Boldogasszony napja – egyházi ünnep, az emberek azonban időjósló napnak is tartották; február 3. Balázs-nap: ilyenkor gyertyát és almát szenteltek. A balázsolás ma is élő hagyomány.
Nálunk a farsang kialakulása a középkorra tehető, magyar elnevezése egyes kutatók szerint a német „faseln”: „fecsegni, fantáziálni, pajkosságot űzni” szóból ered. Mások szerint bajor-osztrák jövevényszó, a „vaschang”-ból származik. Az biztos, hogy a városi polgárság és a falusi lakosság körében – a királyi udvarban elterjedt jelentős itáliai befolyással szemben – a német hatás érvényesült. „A farsang zajos mulatságait egy ősi hiedelem hívta életre. A középkorban azt hitték az emberek, hogy a tél utolsó napjaiban – amikor rövidek a nappalok és hosszúak az éjszakák – a Nap elgyengül és a gonosz szellemek életre kelnek. Vigalommal, jelmezes karneváli felvonulással, boszorkánybábu elégetésével akarták elűzni ezeket. Egyes helyeken tüzes kerekeket görgettek, mert azt remélték, hogy a földi tűz segíti a napot, hogy újra erőre kapjon. Eleinte azért öltöztek ijesztő jelmezekbe, hogy elűzzék a halált, a rosszat és a hideget. Az első maskarások halottasmenetet utánozva masíroztak”.
A diákok és felnőttek idén is lázasan készítették jelmezeiket, néhány településen pedig már építik a tűzkereket. A farsang időszakának befejezéséig – a húsvét vasárnapot megelőző 40 napos böjt kezdetéig, azaz „húshagyókeddig”, vagy „hamvazószerdáig” – tartó szokásokra még visszatérünk.