A hagyományokhoz hűen évindító sajtótájékoztató keretein belül foglalta össze az elmúlt esztendő fontosabb eseményeit és az idei év feladatait, beruházási elképzeléseit Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő és Polics József polgármester.
Az országgyűlési képviselő a 2023-as évet az egyik legnehezebbnek titulálta az elmúlt 10 évből, kiemelve, hogy a háború, az infláció okán hibernálódodott európai gazdasághoz ezer szállal kötődő Magyarországon is éreztette hatását a válság. Mint mondta, változást csak az utolsó negyedév hozott, mialatt az infláció egy számjegyűvé redukálódott. Egyedülállónak nevezte a vármegyében, hogy Komlón a beruházások és a fejlesztések nem álltak le, a befektetői kedv megmaradt.
Több beruházás is lezárult. Átadásra került a Bétai elkerülő út, a Kaptár Művelődési Központ, illetve teljesen megújult a 48-as tér és a Közösségek Háza környezete. Mindenekelőtt azonban köszönetét fejezte ki a lakosságnak és a helyi vállalkozásoknak az adók ütemezett befizetéséért. Kiemelte a kormányzat támogatását is, év végén 561 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a város, amelyből 300 millió forintot a beruházásokra, 261 millió forintot pedig a helyi tömegközeledés finanszírozására fordít a város.
„Ez egy stabil fundamentum erre az esztendőre, hiszen a költségvetési hiány több mint 90 %-ban kiegyenlítésre került, így tudunk nekivágni ennek az évnek” – utalt a karácsonyi időszakban érkezett támogatásra.
A sajtótájékoztatón az idei évben befejezésre kerülő pályázatokról is esett szó: a Komlóverzum és a szilvási kézilabda-munkacsarnok a tervek szerint hamarosan elkészül, illetve a KBSK sporttelep teljes felújításának előkészítését is folytatni fogja a város.
Ebben az évben indulhat a Fenntartható Városok programja is, amelyből Komló már elnyert egy 5 milliárd forintos támogatást. Első lépésként a Komlói Színház parkolójától a Zengő áruházig fejleszti a közterületet az önkormányzat, de sok más helyszín is tervben van.
A városi nagy rendezvényekről is szó esett. Február elején a XIII. Komlói Nemzetközi Kolbásztöltő Fesztivállal indul az év, május végén a KASZT várja a színház szerelmeseit, a nyári szünet után a Komlói Bányásznapokkal ünnepelhetjük a várossá nyilvánítás évfordulóját, a Borbála héten pedig fejet hajthatunk a mélyművelésű bánya és a vájárok emléke előtt.