Életének 89. évében meghalt Moldova György Kossuth-díjas író. Fotó: Dedikálás a sportközpontban (2016)
Moldova György 1934. március 12-én született Budapesten. Érettségi után a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakára járt.
A legnagyobb sikert talán riportregényei és szociográfiai jellegű írásai aratták. Köztük az 1971-ben kiadott Tisztelet Komlónak! című műve, amelyhez hónapokon keresztül gyűjtött anyagot városunkban. A könyv szorosan vett tárgya a komlói szénbányászat története, a bányászokkal érzett szolidaritás kifejezése, de ezek bemutatása jó ürügy volt Moldovának, hogy rajtuk keresztül felvázolja a hazai bányászat helyzetét, és jelezze jó előre annak lehangoló, gazdasági és politikai perspektíváit.
Moldova György a „Tisztelet Komlónak!” mellett társadalmunk több szegmenséről írt oknyomozó riportkönyvet, melyek mind nagy népszerűségnek örvendtek. Pl.: Akit a mozdony füstje megcsapott, A szent tehén, Az Őrség panasza, A tékozló koldus, a Bűn az élet …
A József Attila-díjat 1973-ban és 1978-ban is megkapta (a kitüntetést 1957-ben nem vette át), 1983-ban Kossuth-díjas lett, később átvehette a Prima Primissima díjat, a SZOT-díjat, a Nagy Lajos-díjat, a Maecenas-díjat, a Karinthy-gyűrűt, az MSZOSZ-díjat és a tiszteletbeli vasutasnak járó Arany Sípot.
Moldova György többször is ellátogatott városunkba. Író-olvasó esteken, dedikálások alkalmával találkozott rajongóival. A Tisztelet Komlónak! című szociográfiája névadója lett Komló egyik meghatározó civil egyesületének.