Az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulóján tartottak városi ünnepséget Komlón.
A Kaptár Művelődési Központ színháztermében rendezett városi ünnepségen Polics József polgármester mondott ünnepi köszöntőt, melyben azokra a fiatalokra emlékezett, „akik vállt vállnak vetve, egymásba kapaszkodva álltak ki a legnemesebb célért, a szabadságunkért”.
„Évek óta kétségbeesve figyeltem a magyar ifjúságot: ájultan hallgatott. Október 23-án felállt, és helyreütötte a nemzet becsületét” – idézte Déry Tibor író gondolatait, majd hozzátette: 1956 forradalma maga volt a csoda. Egy kicsiny nép csodája. Dávid küzdelme Góliáttal. Szellemisége ma is velünk él, ebből a csodából meríthetünk mi is erőt – szögezte le Polics József.
Szólt a mostani generációhoz is: „1956 hősei magasra tették a mércét hazaszeretetből, a haza iránti elkötelezettségből, jó példát, megfelelő értéket közvetítve a ma fiatalságának. Csak egy nemzetként lehet jövőnk. Csak akkor lehetünk 1956 hőseinek méltó örökösei, ha soha és sehol nem adjuk fel szabadságunkat, nemzeti identitásunkat” – fogalmazott városvezetőnk.
Dr. Barbarics Ildikó, önkormányzati képviselő, a Komló Összeköt frakcióvezetője megemlékezésében arra mutatott rá, hogy október 23-a 1989 óta kettős nemzeti ünnep. Az 1956-os forradalom kitörésének és a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának napja.
„67 éve október 23-án néhány napra Magyarországra látogatott a világtörténelem. A tekintet Budapestre szegeződött. Azonban 1956 eseményei a Budapestinél sokkal nagyobb horderőjűek voltak” – emlékeztetett a frakcióvezető.
„1956 a szabadság ünnepe, az ünnep pedig múltunk által ránk ruházott felelősség vállalása. Szelleme mérce, ma is kötelez párthovatartozástól, származástól, vagyoni helyzettől függetlenül. Csak magyarként, csak egy nemzetként védhetjük meg a szabadságunkat, csak egy nemzetként lábalhatunk ki a válságból, csak egy nemzetként tervezhetünk jövőt magunknak” – adott meggyőződésének hangot. Isten éltesse a Magyar Köztársaságot 34. születésnapján – zárta beszédét Barabarics Ildikó.
A beszédeket követően a pécsi Philomelia vonósnégyes ünnepi koncertjét hallgathatta az emlékező közönség.
Az ünnepséget követően a résztvevők az ’56-os emlékkőnél hajtottak fejet az forradalom és szabadságharc hősei előtt.