A kilencvenes években minden más volt. (A nyolcvanasokról ne is beszéljünk!)
Állt még a Word Trade Center és a szénosztályzó, a kézilabda csapat az NB1-ben remekelt, a nagymamám még a Fürst Sándor utcában lakott, lehetett smárolni a moziban, a piacon az öreg Egyorrú név szerint köszöntötte a dokkmunkásokat, szombat esténként meg telt házzal pezsgett az éjszakai élet a Zrínyiben, a Hársfában, a Carbonban, a Rockkorsóban, a KH-ban,a Nevadában, a Kossuth-ban, meg a Lagúnában…
Az akkori huszonévesek még nem a facebook accountjuk profilképének lájkszáma alapján, hanem zenei ízlésük okán csoportosultak. A diszkósok mentek a Hársfába szeletelni, az entellektüel beütéssel rendelkezők a KH-ba merengeni, a rockerek a Zrínyibe fejet rázni, a stréberek meg haza, tanulni.
A Zrínyi klub abban (is) különbözött a többi lehetőségtől, hogy ide nem csak inni lehetett beugrani, hanem voltak zenekari próbatermek (helységenként néha 2-3 zenekarral), meg filmvetítések, túrák, csocsóbajnokságok és vasárnapi focikupák.… Egyszóval komplex társasági élményt adott az idelátogató (és a már itt lévők által befogadott) tagoknak.
Városrészeken és nemeken átívelő barátságok szövődtek, legendás szerelmek szökkentek szárba, zenekarok indultak el a Sziget nagyszínpada felé és rengeteg emlékezetes momentummal gazdagodott, akit erre vetett a jó sora.
/Állok Koszta Norbival a pultnál hajnali kettőkor. Odalép Hobo, elég részegen:
– Mit isztok?
– Ööö… kólát.
– Mit? Kólát?? Kóláát?!?!… Vodkát!!/
Nagyon szerencsések voltunk, hogy a Klubnak köszönhetően egy hatalmas baráti kör részeivé válhattunk, mert ritka, ha az ember olyanokkal töltheti az idejét, akik önzetlenül kedvelik azért, amilyen.
Itt nem számított, hogy egyébként pékként dolgozol vagy alsós napközisként, esetleg szakállamtitkárként (szerencsére senki se volt az). Nem számított, hogy mennyi pénzed van és az sem, hogy milyen márkájú a szemüvegkereted.
Az számított, hogy elég jó arc vagy-e ahhoz, hogy a már ott lévő több tucatnyi fiatal befogadjon maguk közé.
Ha más városból ide érkezett valamelyikünk ismerőse, akkor biztosan irigykedve távozott, mert példátlan volt, hogy ennyi fiatal tölti együtt az idejét verekedés, széthúzás és kényszer nélkül. Csak azért, mert a Klubba lemenni: jó.
Meginni egy sört és csocsózni bárkivel, aki éppen ott van: szintén jó.
Zenekart alapítani, dalokat kitalálni, szövegeket csiszolgatni és riffeken agyalni: megint csak jó.
A barátoknak mindezt eljátszani és vicces színpadi figurákat bevetni: még jobb.
Aztán elmenni valamelyikünk albérletébe és ott károkat okozni a főbérlő sérelmére: na ez nem annyira jó, de húsz évesen még szőr mentén belefér.
Azóta elröppent 15 év, mi alulról közelítjük a 40-et és csak kevesen maradtak közülünk Komlón. A többség már Budapesten marketingeskedik, Londonban főz, Pécsen tanít, Drezdában apukáskodik, Miamiban szerel autót, Nepálban mászik hegyet, Monacoban épít be nyílászárókat, Hosszúhetényben nyír füvet, de a szíve, az mindenkinek kék-fehér.
Biztos minden generáció azt hiszi magáról, hogy különleges, de én nem cserélném el semmire azokat a komlói kilencvenes éveket.
/Egyszer volt szerencsém Cseh Tamással berúgni és az este egy pontján, mikor szóbahoztam neki, hogy a komlói fiatalok összetartása sokkal nagyszerűbb dolog, mint amit az ő generációja valaha is elért a hetvenes években, akkor elkezdte szorongatni két kézzel a torkomat a Kossuth-díjas mester… Végül aztán kibékültünk (Isten nyugosztalja), mert beláttam, hogy azért ő is letett az asztalra pár dolgot, nemcsak mi a Zozáékkal./
November 2-án, szombaton a Zrínyi Klubban 10 év után újra koncertet ad az ADRIANMOLE és arra a pár órára visszatérnek a régi arcok Drezdából, Londonból, Budapestről, Nepálból, Pécsről és Monacoból, itt lesz a Czene Bandi, a Nagy Misi bá átnéz egy fröccsre, folyni fog a boros kóla, működni fog a bánya, a Tesco helyén kinyit a Nevada, Bozsó kioszt néhány pofont, a színpadon szól majd a Ne legyen csend, aztán Marika néni piros kiskosztümben 11.20-kor lekapcsolja a villanyt, mert indul az utolsó 8-as busz.
Belépő: 200 Ft, kezdés: 21 óra.
Ilka Gábor