
Kis túlzással a hazai színházi világ fél szemmel Komlóra figyel szeptember 21. és 24. között. Kilencedik alkalommal tárja ki kapuit városunkban a legnagyobb hazai „amatőr” színházi seregszemle, a KASZT.
„Ugyanazzal az izgalommal és lelkesedéssel várom az idei fesztivált, mint az eddigieket. Rendkívül örülök, hogy rekordszámú előadás mutatkozik be a nagyon színes – drámát, vígjátékot egyaránt felvonultató – versenyprogramban” – osztotta meg érzéseit a fesztivál előtt Fajcsi Ferenc, a helyi Súgólyuk Színház Csokonay Vitéz Mihály-díjas rendezője. A Komlói Amatőr Színházi Találkozó házigazdája hozzátette azt is, hogy véleménye szerint az idei lesz szakmai szempontból a legmagasabb színvonalú program az eddigiek közül.
A hazai közönség megkülönböztetett figyelemmel tekint a Súgólyuk Színház péntek esti fellépésére, amelyen – az előzetes regisztráció alapján – táblás ház várható.
A társulat az idei versenyprogramban Ken Ludwig: Hőstenor című bohózatát mutatja be a nagyérdeműnek és természetesen a zsűrinek. Az előadás különlegessége, hogy a darabban debütál két fiatal komlói színész hölgy, akiket pénteken este láthat először a komlói publikum színpadon.
Azok, akik a nagy érdeklődés miatt lemaradnak az előadásról, rövidesen pótolhatják, mivel a tervek szerint a társulat novemberben újból színpadra viszi a Hőstenort.
A színvonalas versenyprogram mellett a kísérőrendezvények értékes szórakozást ígérnek az idei KASZT-on is. Kiemelkedik a négy nap off-programjából Vastag Tamás: Sinatra „My Way” koncertje, melyen a Stúdió 11 Ensemble zenekar közreműködik.
Különleges mázt kölcsönöz a rendezvénynek, hogy az idei fesztivál nyitánya a magyar dráma napjára esik. Ebből és a Petőfi-emlékév apropójából Besenczi Árpád, Jászai-díjas színművész előadásában a Helység kalapácsa című művet tekinthetik meg az irodalom- és színházbarátok a fesztivál megnyitóját követően.
A kilencedszer rajtoló KASZT másik különlegessége, hogy immáron három helyszínen várják a fellépőket és az érdeklődőket. a Komlói Színház és a KH mellett idén bekapcsolódik a lebonyolításba a közelmúltban átadott KAPTÁR épülete is. A kamaradarabokat jórészt a vadonatúj művelődési ház előadótermében tekinthetik meg a színházbarátok.