
A Concerto a Komlói Komolyzenéért Alapítvány és a Kaptár Művelődési Központ szervezésében idén is kétnapos hangversennyel várta a zenekedvelő közönségét a ClassiKO.
A ClassiKO egyik fő célkitűzése a szórakoztatás mellett, hogy a kétnapos rendezvény ideje alatt ClassiKO Akadémia néven mesterkurzuson vehetnek részt fiatal tehetségek. Idén nyolc növendék pallérozódhatott Kiss Julianna mesteroktató mellett, majd mindkét napon nagyközönség előtt is megszólaltathatták a világhírű Bösendorfer zongorát.

A megnyitón külön köszöntötték a bécsújhelyi Bösendorfer manufaktúra művészeti menedzserét, Ferdinand Bräu urat.
Első napon egy rendhagyó előadást hallgathatott meg a közönség, Bősze Ádám zenetörténész Muzikális bestiák című produkciója hozta közelebb a zenetörténelmet és a boszorkánypereket. Az este második felében a 5 Spirit fúvósötös lépett a komlói színpadra.

Második napon szintén a mesterkurzus tanítványai indították az előadást, majd Fuchs Diána ült a billentyűk mögé, Sárkány Kázmér énekessel kiegészülve pedig álló vastapssal búcsúzott az idei ClassiKO.

Az este végén Polics József polgármester megköszönte a szervezőknek, hogy ismét fantasztikus művészeket hallhatott a komlói közönség, és külön kiemelte Fuchs Dianát, akik mint mondta, sohasem felejtette el, honnan indult.