Ha minden a tervek szerint halad, nyáron kiírhatják a közbeszerzést a 48-as tér és a Zengő áruház közötti terület felújítására. A cél az, hogy jövő...
Komlói Újság
A Tompa Mihály utcai óvodában idén tavasszal is komolyan vették a madárbarát programot: amint lejárt az etetési időszak, a gyerekek és szüleik madárodúkat helyeztek ki az udvaron. A nevelők pályázatot hirdettek, amelyre a családok otthon, közösen készíthettek odúkat. Végül hét darab színes, ötletes madárlak készült, amelyeket az ovisok segítségével helyeztek ki. Már a második napon beköltözött az első lakó: egy kék cinege rakott tojásokat az egyik odúba, így a gyerekek most élőben figyelhetik a fészekalj fejlődését. A program részeként rovarhotelek is készültek, ezek barkácsolásában a Csuszka Ökocsoport segített. A költési időszak végén az odúk egy része felajánlásra kerül a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület számára, akik továbbajándékozzák azokat más...
SAKK – A papíron jóval erősebb Tuxera Nagykanizsával ért el döntetlent NBI-es csapatunk az utolsó előtti fordulóban. Nem jól indult a meccs, mert Járó...
PÉCS, SOLTVADKERT – Mozgalmas hétvégét zártak asztaliteniszezőink. Szombaton a listavezető PEAC ugyan legyőzte Szitáékat, ám másnap Soltvadkerten a regnáló bajnok meghajolt Pintér Zoltán együttese előtt....
