A Borbála-napi programsorozat részeként az újtelepi emlékkőnél is főhajtással emlékeztek a Komlót városi rangra emelő iparág és a bányászok előtt. A résztvevők Magyar Zsolt ünnepi gondolataival lettek gazdagabbak a megemlékezés során.
Magyar Zsolt aknász tollából:
Tisztelettel köszöntöm a Szent Borbála napi ünnepségünk résztvevőit, itt az Újtelepi bányász emlékhelyünk sajátos hangulatú helyszínén.
Ezen a helyen, amint ideér az ember, szinte észrevétlenül érződik a bánya közelsége, és pillanatok alatt előtörnek az emlékek, hogy aztán odalent érezd magad a földalatti világ szövevényes vágatrendszerében és bányatérségeiben.
Nem véletlen e jelenség, hisz bányászok alakították ki e helyet, akik beépítették minden érzésüket, gondolatukat, emlékeiket és a múltjukat. Köszönet és hála nekik, s gondoskodjunk róla, hogy amíg Komlón létezik bányászhagyományőrzés, addig ez az emlékhely megkapja a méltó megbecsülést!
Itt állunk szép számmal és a múlt felidézésével ünneplünk, emlékeink révén átéljük a régi szép bányászélet hangulatát; képzeletünkben megjelennek a csillogó szemű, széles mosolyú szénporos arcok; egy egy mozzanat, esemény is lepörög a szemeink előtt; majd számot vetünk és gondolunk azokra a bajtársainkra, akik már nincsenek közöttünk. Az ünnepség végeztével megyünk tovább a következő helyszínre, majd a nap végén jóleső érzéssel szívünkben térünk nyugovóra otthonunkban, és a jövő év szeptemberében tartandó bányásznapra gondolunk, amikor újra ünnepelhetünk.
Ez a bányászélet napjainkban, pedig nem így kellene ennek lennie!
Nem is oly rég, valakik, valahol pálcát törtek a világ szénbányászata felett és a több évszázados múlttal rendelkező iparág sorsa megpecsételődött, minek következtében bányászok milliói veszítették el munkájukat. Alig telt el két évtized, s most azt látjuk, hogy energiaválságot élünk, s kiszolgáltatott helyzetbe kerültünk. Európa országai a megoldást keresik, pedig, ha most rendelkeznének megfelelően működő szénbányászattal, he lennének bányászok, akkor más lenne a helyzet. Talán, nekünk sem kellett volna feladnunk szeretett hivatásunkat? Ehelyett most a múlt felidézésével ünneplünk, energiakorlátozásokkal szembesülünk, miközben talpunk alatt hever a szén!
Könnyen elképzelhető, hogy eljön az idő, amikor a szén, megfelelő technikai megoldásoknak köszönhetően, már nem is lesz oly környezetszennyező; amikor újra ásványvagyonként, kincsként kezelik; amikor országunk erejét adja a saját energiahordozó; s amikor szükség lesz egy erős és tettre kész bányásznemzedékre, akiknek most azt üzenik az elődök, szép és nagy dolog bányásznak lenni.
Miért is volt jó bányásznak lenni, miért is ragaszkodtunk úgy, e nehéz, kemény és veszélyes, sok áldozatot követelő mesterséghez?
Legtöbbünk, azért vállalta a földalatti munkát, mert boldogulni akart, biztos megélhetést és jólétet teremteni nemcsak magának, hanem a családjának a közvetlen környezetének is, még akkor is, ha jól tudtuk, hogy ennek ára van. A mi döntésünk volt, nem panaszkodtunk és nem okoltunk senkit baj esetén. Erőfeszítéseid meghozták a gyümölcsöt, jól kerestél, segítettek lakáshoz jutni, s ha akartad, még taníttattak is.
Eleinte, kicsit megijedtél, úgy vélted, hogy nem feltétlen neked való, amibe csöppentél, de aztán jónéhány leszállást követően azon kaptad magad, hogy megszeretted e különös világot, a bányászéletet. Azt tapasztaltad, hogy akikkel együtt dolgozol, azokra nem pusztán munkatársként tekintesz, hanem sokkal többet jelentenek számodra. Barátokra, bajtársakra leltél odalent, akikre bármikor, bármiben számíthattál, tudtad, hogy baj esetén, sosem hagynak cserben.
Egyre inkább tudatosult benned, hogy hasznos tagja vagy a társadalomnak, a széntermelő munkádnak köszönhetően, meleg és fény árasztja el az otthonokat. Versek, dalok szólnak rólad, hősként tekintenek rád, s az iskolákban is a bányászköszönéstől hangosak a folyosók.
Kialakult benned a szén szeretete, s megbabonázva nézted, ahogy ragyogva hömpölyög a kaparón, s akkor érezted jól magad, amikor harapni lehetett a szénport a levegőben. Életed szerves részévé vált a földalatti lét, szinte hiányzott, ha nem szálltál alá, sőt álmodsz még most is róla. Míg csak élsz, beleborzongsz és elszorul a szíved a Bányászhimnusz hallatán, s jól tudod, hogy nincs mitől félni, hisz benne van: „Isten kezében életünk, s ő megsegít reméljük…”
Elmondhatjuk, hogy bányásznak lenni, az egy életforma, amely nagyon sok erőt, bátorságot és kitartást igényel, de, ha egyszer azzá válsz, akkor örökké az maradsz.
Szent Borbála, a mi védőszentük napjának alkalmából kívánok az ittlevőknek erőt, egészséget és magasztos ünnepet, de leginkább:
Jó szerencsét mindenkinek!