
Nem kedvezett az időjárás: elfagyott termés, kevés gyümölcs – ennek ellenére születtek jó pálinkák az üstökben. Tizenkettedik alkalommal szervezte meg a Tisztelet Komlónak Egyesület a Komlói Nemzetközi Pálinka, Likőr- és Pogácsa mustrát.
A negatív előjelek ellenére 79 pálinka- és likőr fordult meg a héten a kecskeméti Vinotrep Kft ügyvezetője, Sipiczki István irányította szakértő zsűri szájában. Bár idén az ítészek különösen szigorúak voltak, mindössze 9 minta nem jutott minősítéshez az idei mustrán.
Jégl Zoltán főszervező, az egyesület elnöke a közelmúltban elhunyt, a mustra korábbi szakértőjére, egykori miniszterre, dr. Gyenesei Istvánra is hivatkozott. Az értékeléskor elmondta, hogy az időjárás viszontagságai miatt idei főzetek többnyire a későn érő gyümölcsökből készültek, amelyek ebből kifolyólag nem tudtak elég időt pihenni, nem jöttek elő belőle maradéktalanul az ízek.


Ettől függetlenül bemutatkoztak jó pálinkák az idei mustrán is: a kategóriában 14 arany- 25 ezüst- és 21 bronz minősítést osztott ki a zsűri. A helyieken kívül Siklósról és Mohácsról is érkezett minősített párlat a mustrára.
Jégl Zoltán nyomatékosította, hogy a nehézségek ellenére minden dicséret megilleti a 26 készítőt, akik mintával jelentkeztek a szakmai taláklozón. Általánosan elmondható, hogy kicsivel a szőlő felé tolódott el a pálinkák alapanyagának spektruma, de mellettük idén is jelen volt – a teljesség igénye nélkül – a kajszi-, a kajszi-mandarin, a kökény-,a füge-, a szilva-, a körte- és például a faeper ízvilága az üvegekben.

A likőrök versenyében 11-ből 10 kapott minősítést; 4 arany mellett 5 ezüst- és 1 bronz lelt gazdára. A likőrök változatos képet mutattak: meggyes-dió, pitypang, bodza, rozmaring, birs, zöld dió volt az alapanyaga az édesebb női italoknak.



Ha pálinka, akkor a sokszor „életmentő” pogácsák is bemutatkoztak a Siroki Edit vezette zsűrinek. Színes volt idén is a paletta: helyet talált magának a tálakban például a sütőtökös sajtos -, a burgonyás és a tepertős pogácsa, továbbá a vásárhelyi perec, valamint kolbászos kifli is.
Eredmények:
A mustra legjobb pálinkája: Jégl Zoltán (birs 2024)
A legjobb „bányász” pálinka: Balázs József (barista-kávé -alma)
A legjobb női pálinka: Rieger Zsuzsa (füge 2024)
Komló legjobb pálinkája: Papp Zoltán (meggy)
A legjobb likőr: Kalló Tímea (birs)
A pogácsák versenyében Bális Istvánné (tepertős pogácsával) szerezte meg az 1. helyezést. Különdíjat Cs.Nagy Ildikó burgonyás pogácsája érdemelt ki.
A díjkiosztót követően a Tisztelet Komlónak Egyesület közösségük időseit köszöntötte az idősek hónapja alkalmából.