Végleg bezárja kapuját a Komló Városi Óvoda Templom Téri Tagóvodája. A Boldog Ceferino Katolikus Óvodához sok szép emlék köthető, amelyekről Tamás Gyuláné alapítványi elnök és Tamás Anikó Komló Városi Óvoda intézményvezetője mesélt lapunknak.
A Templom téri Boldog Ceferino Katolikus Óvoda egyházmegyei tulajdonban lévő épületben látta el a köznevelési feladatokat. A Szent Kinga Caritas Alapítvány, mint fenntartó éveken keresztül működtette a csoportokat, azonban 2019-ben anyagi nehézségekre hivatkozva átadta ezt a feladatot Komló Város Önkormányzatának. A közüzemi költségeket és az épület fenntartását továbbra is az alapítvány finanszírozta, de a neveléssel kapcsolatos működés már az önkormányzat költségvetéséhez tartozott az elmúlt években.
A beiratkozásra váró gyermekek számából kiindulva és a közüzemi díjakat figyelembe véve az önkormányzat úgy döntött, hogy nem tudja tovább működtetni az óvodát, így a korábbi fenntartóval közösen úgy döntöttek, hogy bezárásra kerül az intézmény.
Ennek következtében az ott dolgozó nevelőket és óvodásokat áthelyezték a város másik óvodáiba, illetve a beiratkozás előtt új körzeteket alakított ki az önkormányzat. Szeptember 1-től tehát végleg bezárja kapuit a nyolcadik tagóvoda Komlón. A Boldog Ceferino Katolikus Óvodához sok szép emlék köthető, amelyekről Tamás Gyuláné alapítványi elnök és Tamás Anikó Komló Városi Óvoda intézményvezetője mesélt lapunknak.