KÉZILABDA – Első tesztmérkőzésére készül a nyáron jelentős vérátömlesztésen átesett Carbonex-Komló. A felkészülés eddigi tapasztalatairól Marosán Györgyöt kérdeztük:
„Jó energiákkal dolgozunk. Az új játékosok, régi játékosok fogalom eltűnt, most már egy csapatként funkcionálunk. Jó a hozzáállás a munkához, természetesen a játékunk, a játékkapcsolatok még messze vannak attól, hogy működjön, hiszen nemrég kezdtük kialakítani. Eddig főleg a fizikai terhelésen, a kondicionális képességeken volt a hangsúly, de mellette labdás gyakorlatokat is végeztünk, de tényleg messze vagyunk még a megfelelő készültségi állapottól” – foglalta össze edzőnk a kéthetes munka tapasztalatait.
Az érkezőkről is érdeklődtünk: a mentalitással nincs probléma, a fizikai állapotuk különböző, azt kell a számunkra megfelelő szintre hozni. Elégedett vagyok a hozzáállással – értékelt Marosán György
Szóba került a Füred elleni tesztmérkőzés is, amiről a következőket mondta mesterünk: „Igazából a monotónia megtörése, és egy találkozás az ellenféllel áll a fókuszban. Sok dolgot nem várhatok el. A támadójátékunk kialakítása még gyerekcipőben jár. Valamennyi játékelemben távol vagyunk még az elvárt szinttő. Abban is biztos vagyok, hogy betonlábakon fogunk még járni.