Lassacskán befejezik első nyári gyakorlatukat a komlói külszíni bányában a szakiskola vájártanulói. A megérdemelt pihenőt követően, szeptembertől – már lényegesen több gyakorlattal – újabb képzési év kezdődik számukra.
A napokban befejezik 140 órás összefüggő szakmai gyakorlatukat a szakiskola vájártanulói.
Kovács Balázs, az intézmény igazgatója több alkalommal is felkereste tanulóit a külszíni bányában, személyesen szerzett tapasztalatokat a vájártanulóik munkájáról. A fiatal szakember nagyon fontos tartja ezt az időszakot, hiszen a gyakorlat során olyan szakmai ismereteket szerezhetnek meg a diákok, melyeket egy tanműhelyben nem lehet modellezni. Ezen felül alapvető cél, hogy a munkahelyi szocializáción túl, a mindennapos munkába járás és a pénzkereset világába is belekóstolhassanak a diákok.
Ha már a juttatásoknál tartunk: a szakmai gyakorlat idejére – a városi- és iskolai ösztöndíjon kívül – a szakmai gyakorlatot biztosító cégtől fizetést is kapnak, s nem is az előírt minimumot, hanem annak közel kétszeresét (étkezési- és utazási hozzájárulással – a szerk.).
Összességében – amennyiben tanulmányi munkájukat és a szakmai gyakorlatot jól teljesítik – akár 60 ezer forinttal is segíthetik a családi kasszát havonta a fiatalok.
Cserébe pontosságot, a munkatársi közösségbe való beilleszkedést várták el elsősorban a tanulóktól, aminek többségük jól megfelelt – hangzott el a nyári gyakorlat helyszínén. A szakmai gyakorlaton egyesek törőgép-kezelő második asszisztenseként is megállták a helyüket, ami az első fok lehet a továbblépésre. A lényeg, hogy a tanulók lássák milyen egy valódi munkahely, ahol nagy értékű berendezések környezetében kell naponta helytállniuk, megbecsülést szerezniük.
Bár a vájártanulók elsősorban mélyművelésű bányákban keresettek – tavasszal Bakonyoszlopon tapasztalhatták meg földalatti munka viszonyait – felértékelődni látszik a külszíni bányaművelés. Az ország több pontján várják ezeken a területen a képzett szakembereket. A nem lebecsülendő fizetés mellett egyes helyeken – a cafetérián túl – a hetelés szállásköltségeit is a munkáltató fedezi.
Szeptembertől a képzés eltolódik a gyakorlat irányába. Ez a hétköznapokra vetítve azt jelenti, hogy heti három nap szakmai gyakorlatot egy nap munkaszervezési gyakorlat követi mind a külszíni bánya területén, a fennmaradó egy napon a szakiskola padjaiban kell helytállniuk a fiataloknak.
Megéri a vájárképzést választani
Anyagi szempontból is megéri Komlón a vájárképzést választani. A másodikos vájártanulók – a 2. félévi átlaguknak megfelelően – 15-20 ezer forint tanulmányi ösztöndíjra jogosultak. Ezen felül a város képviselő-testületének döntése értelmében idén is ösztöndíjjal támogatja a vájárképzésben résztvevő diákokat. Ez havi 10 ezer forintot jelent. Ehhez járul hozzá a szakmai-tanulmányi munkaszerződésük alapján biztosított illetmény, ami a gyakorlati képzést biztosító vállalat jóvoltából a minimális 17 ezer forint helyett akár 30 ezer forintra is rúghat. Összességében tehát havonta közel 60 ezer forintot tehet zsebre egy vájártanuló.