
Ahogy arról már korábban írtunk, ismét megtépázta a vihar a Sikondai tavak környezetét. A horgász egyesület lelkes önkéntesei az utolsó simításokat végezték el a hétvégén a kármentesítésben.
Nem az első eset, hogy nagy erővel csapott le a vihar a városra, az elmúlt években több nagy esőzés és széllökés okozott fennakadásokat, azonban a sikondai tavak környékén mindig jelentősebb károkat okozott a természet.
A heves esőzés következtében több fát kifordított a földből a szél, több ág és gally letört, amelyek a vízbe, illetve a járdára hullottak. Ezúttal egy nagyobb fűzfa is kidőlt a nagy tó melletti sétányra.
Szabó Barnabás főkertész idén a szigeten található korhadt fákat is kivágta, ugyanis azok már veszélyeztették a színpad felépítményét. Összefogással az egyesület eltakarította a romokat, társadalmi munka keretein belül elvégezték a tóparti munkálatokat.