Polics József polgármester az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulóján elmondott beszédében hangsúlyozta: a hálán és a főhajtáson túl ma is kötelességünk óvni szabadságunkat és nemzeti függetlenségünket. Az alábbiakban az ünnepi beszéd teljes terjedelmében olvasható.
-HIRDETÉS-
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplő Közösség!
„A múlt is létezik – valahol, egy más szférában – megcsonkíthatatlanul. Visszük a jövőbe magunkkal – de nem azért, hogy ismételjük, hanem hogy ne felejtsük, miért történhetett, ami velünk megtörtént.”– vélekedett Jókai Anna.
1956. október 23-a nemcsak egy nap a múltunkból. Ez a nap valaminek a végét és egy újnak a kezdetét jelentette. A békés tömegfelvonulás néhány óra leforgása alatt forradalommá, majd nemzeti szabadságharccá alakult. Ott és akkor egy meggyötört, apró nép bátran felemelte a fejét és azt mondta: Elég volt! Elég volt a sztálinista diktatúrából, az ÁVH korlátlan hatalmából, a koncepciós perekből, a megfélemlítésből, az esztelen és logikátlan gazdaságirányításból.
Az akkori események bebizonyították a világ és az utókor számára is, hogy a magyarok nem félnek kiállni az igazukért. Képesek egyként összefogni a szabadságért, egymásért. Képesek kart karba öltve szembeszállni a rájuk kényszerített emberellenes rendszerrel, az idegen megszálló hatalommal.
69 évvel ezelőtt, ezen a napon a sztálinista erőszakból ocsúdó országba betört a szabadság levegője. Magyarország újjászületett!
1956. ismert és ismeretlen hősei megmutatták, a magyarságot mindig is meghatározó szabadság és igazság iránti vágy képes a fortélyos félelmen felülkerekedni. Képes összekapcsolni a társadalom legkülönbözőbb rétegeit. A közös cél eggyé kovácsolta a fiatalokat és időseket, a diákokat, a munkásokat, parasztokat és az értelmiséget, a fővárosiakat és a vidékieket. A magyarság képes volt egyként fellépni a nemzet függetlenségét elárulókkal szemben.
1956 hősei tették a dolgukat. Reménykedtek a reménytelenben. Bíztak a Nyugatban. Nem hatalomra, hanem igazságra vágytak! Nem akartak mást, csak egy szabad hazát, egy olyan helyet, ahol saját maguk dönthetnek a sorsuk felett.
Nem féltek, mert tudták hová tartanak. Tudták mit akarnak. A szabadság puszta szeretete vezette őket. Hittek az igazukban.
A világ csodálattal figyelte az eseményeket. A Nyugat lélekben, szavakban támogatta a küzdelmet, de a várva várt külső segítség elmaradt. E kicsiny nép, itt Európa szívében a küzdelemben magára maradt. Akkor is, ahogy történelmünk során már több alkalommal megtanulhattuk, igazán csak magunkra számíthatunk.
Tisztelt Emlékezők!
1956. november 4-én hajnalban indult meg a szovjet hadsereg magyarországi inváziója. A Mecseki szabadságharcosok azonban nem adták fel. Képesek voltak szembeszállni a túlerővel. Küzdöttek a Mecsek erdeiben, ahol egy másfajta szabadságharc bontakozott ki – láthatatlanul, gerillahadviselést folytatva. Hetekig rejtőztek, kitartottak. Legyünk büszkék hőseinkre!
Jól tudjuk, hogy a megsebzett diktatúra nagyon súlyos árat fizettetett velünk. A harcokban mintegy 3300 vesztették életüket, több mint húszezren megsebesültek. A forradalom és a szabadságharc leverését követő véres megtorlások során 229 főt végeztek ki, több mint húszezren pedig súlyos börtönbüntetést kaptak. Az internáltak száma 13000 körüli volt, továbbá mintegy 200 ezren menekültek külföldre a megtorlások elől.
A forradalom és szabadságharcot ugyan a túlerő leverte, de 1956 szellemiségét nem ölte meg. A magyarság szabadságvágyát nem sikerült eltiporni.
’56 hősei bátor helytállásukkal az első szeget verték a kommunizmus koporsójába. Képesek voltak megrázkódtatni az egész kommunista blokkot. Ők azok, akiknek köszönhetjük, hogy eljött az a pillanat, amikor egy szabad országban élve minderről szabadon beszélhetünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mi, magyarok – Bocskai István, Bethlen Gábor, a Rákócziak és a 1848/49, 1956 örökösei – elég történelmi tapasztalattal rendelkezünk ahhoz, hogy kimondhassuk: mindaddig, amíg lesznek közöttünk, akik bátran kiállnak a szabadságunkért, függetlenségünkért, addig a jövőnk nem üres ígéret.
Ma egy szabad világban élünk. De értékeljük eléggé az örökül kapott szabadságunkat? Képesek vagyunk vigyázni rá? Érezzük vajon, hogy milyen sérülékeny dolog is szabadság? Tisztában vagyunk azzal, mivel jár, ha lemondunk róla?
Látva a körülöttünk zajló eseményeket, ma is mindent meg kell tennünk azért, hogy szabadságunkat és függetlenségünket megőrizzük. Ez a mi utunk, melyet hős elődeink jelöltek ki. Úgy vélem, a mai világban nem annak kell félnie, aki tudja hova tart. Azokat kell féltenünk, akikkel elhitették, hogy a nemzet érdeke háttérbe szorítható, nem kell sehova sem tartozniuk, elegendő csak sodródni egy fuldokló, értékeit, gyökereit elvesztő Európában.
Szerencsére, nekünk nem tankok ellen, nem fegyveres küzdelemben kell megőrizni szabadságunkat, de határozottan ki kell állnunk érte. Nem adhatjuk fel, nem engedhetünk belőle, mert akkor elvesztünk. A szabadság az alapja mindennek, ha megvan a szabadságunk, akkor mi dönthetünk sorsunk felett.
1956 történései azonban rámutattak arra, a szabadság sohasem magától értetődő, az bármennyire is lételemünk – nem velünk született -, azért nap mint nap meg kell dolgoznunk. A legnagyobb ellenszélben is mindent meg kell tennünk szabadságunkért.
Nincs új a nap alatt, ehhez nincs másra szükségünk, mint egységre, hitre valamint egymás és hazánk iránt érzett felelősségre. Ezek azok, amelyek akkor, 69 évvel ezelőtt összekovácsolták és képesek mai is összekovácsolni a nemzetet.
Wass Albert ekként vélekedett: „A múlt (…) szerves és elválaszthatatlan része a jelennek, mint ahogy a jelen sem egyéb, mint a jövendő kezdete.”
Ma sorsunkat meghatározó választás előtt állunk!
El kell döntenünk: béke vagy háború
szabadság vagy alávetettség.
Jól kell választanunk!
Nem feledhetjük, ahogy hajdan, úgy ma is vannak, akik nem képesek vagy nem akarják a nemzet érdekeit felismerni. Ne hallgassunk a hamis szavukra!
A magyar függetlenség és a szabadság nem eladó, nem feladható!
Határozottan ki kell állnunk a béke és a szabadság mellett. Így lehetünk méltó örökösei 1956. hőseinek.
Ha szabadságunk van, ha békében élhetünk mindenünk megvan!
Ha összefogunk, ha kiállunk egymásért, akkor nemcsak dicső múltunk volt, hanem biztos jelenünk is van, sőt lesz reményteli jövőnk is!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Hajrá, Magyarország! Hajrá, Komló!
