
A nappali egy igazi közösségi tér az otthonunkban: itt gyűlünk össze a családdal egy-egy közös program erejére, de a vendégeinket is általában itt kínáljuk hellyel. Sok esetben pedig a pihenés színtere is egyben, hiszen itt dőlünk le a kanapéra, ha tévéznénk kicsit vagy aludnánk egyet délután.
Az egyik legfontosabb bútordarab a nappaliban nem más, mint a dohányzóasztal, ami jellemzően az ülőgarnitúra és a televízió között kap helyet. A funkciója pedig az, hogy különböző tárgyakat kényelmesen el tudjunk helyezni rajta, hogy azok a kezünk ügyében legyenek.
Ha még nem találtuk meg azt, amelyik minőségben és árban is megfelelő lenne számunkra, akkor mindenképp érdemes körülnézni a MÖBELIX dohányzóasztalai között. Itt ugyanis széles választékban érhetőek el: méretben, formában és kialakításban is különböznek egymástól.
Mai írásunkat annak szenteljük, hogy erről a nélkülözhetetlen bútordarabról beszéljünk: elmondjuk, hogy mit érdemes tudni róla és mi alapján célszerű kiválasztani a megfelelőt.
A dohányzóasztal rövid története
Ha szeretnénk megismerni a dohányzóasztalok eredetét, akkor egészen a 19. századig kell visszamennünk az időben. Ekkor ugyanis a szalonokban, társalgókban kedvelt elfoglaltsággá vált a teázás, dohányzás, a vendégfogadás pedig egyre inkább központi szerepet kapott.
Az arisztokraták otthonaiban eleinte teázóasztalként volt jelent egy kisebb méretű, alacsonyabb asztalkaként, később azonban a szivarozás és a kávézás fontos kellékévé vált.
A 20. századra pedig a nappalik egyik legfontosabb kiegészítője lett: a kanapé mellé elhelyezve praktikus “lerakófelületként” funkcionál, amire kényelmesen le lehet tenni például az italokat, a távirányítót vagy a könyvet, amit épp olvasunk.
Hogyan válasszuk ki a megfelelő dohányzóasztalt?
Ha belemélyedünk a kínálatba, akkor láthatjuk, hogy igencsak széles választékban állnak rendelkezésre. Mindenekelőtt a méretet kell szem előtt tartani: fontos, hogy kényelmesen elhelyezhető legyen a kanapé előtt, ugyanakkor ne akadályozza a közlekedést vagy a kanapéra való leülést.
A magassága ideális esetben a kanapé ülőfelületének magasságával megegyező vagy annál 2-3 cm-rel alacsonyabb. Az anyag is lényeges lehet a nappalink stílusa szempontjából, a fa természetességet, a fém és az üveg pedig modern hatást közvetít.
Erre is érdemes figyelni
A dohányzóasztalok plusz funkciót is elláthatnak, vannak, amelyek polcokkal, fiókokkal is fel vannak szerelve. Ezek kiválóan alkalmasak a kisebb tárgyak tárolására, rendszerezésére.
Látható tehát, hogy a dohányzóasztal egy rendkívül praktikus bútordarab, ami nagyon hasznos lehet a nappaliban. Korántsem egy újkeletű kiegészítőről van szó, hiszen a története hosszú évtizedekre nyúlik vissza.
Amennyiben odafigyelünk néhány dologra, például a méret, stílus, kialakítás, akkor könnyen rátalálhatunk arra a változatra, amit minden tekintetben megfelelőnek érzünk. Jó hír, hogy a MÖBELIX webshopjában gyorsan rálelhetünk az “igazira” – érdemes körülnézni!
Kiemelt kép: https://www.moebelix.hu/