
Sokan úgy gondolják, hogy a petting kizárólag azok számára jó, akik még csak ismerkednek a szexuális élettel. Ez egy tévhit, ugyanis a petting minden kapcsolatban helyet kaphat, és fokozhatja a szexuális kapcsolódást. Olyan intim tevékenységről van szó, amely a szeretkezésen kívül is élvezetet nyújt. Különösen értékes ez a gyakorlat azok számára, akik egymás testének felfedezésére, az érzelmi kötelék elmélyítésére és az intimitás megélésére törekednek.
Mi számít pettingnek?
A petting alatt azok az érzéki érintések, simogatások és becézgetések értendők, amelyek során a kölcsönös gyengédség a fókusz. Bár a kifejezés angol eredetű és eredetileg egyszerűen simogatást, azaz „pettinget” jelentett, ma már ennél sokkal komplexebb jelentést kapott. Ha pedig beleledültetek a témába, kipróbálhattok egy férfiaknak készült erotikus eszközt is.
Ahogy a modern kapcsolatok változnak, úgy nő a petting jelentősége is. Szakértők szerint fontos szerepe van abban, hogy ráhangolódjunk a másikra, ami különösen jót tesz azoknak, akik éppen csak elkezdték megismerni egymást, vagy szeretnék újraéleszteni a szikrát egy hosszabb kapcsolat során. Illetve, gondoltad volna, hogy a petting, mint gyakorlat, különösen hasznos lehet, ha valaki stresszes életet él? Az érintések ugyanis stresszoldó hatásúak, és segíthetnek ellazulni.
A petting fajtái
A fogalom igen kiterjedt, és mindegyik formája más és más módon járul hozzá a kapcsolat elmélyítéséhez. A simogatásoktól kezdve az érzéki masszázson át a kényeztetés különféle formáiig széles palettát kínálnak az intimitás fokozására.
• Simogatás: Ennek célja nemcsak a testi vágy felkorbácsolása, hanem a partnerrel való kapcsolódás is. Ezen a területen kiemelten fontos a másik reakcióinak figyelembevétele és a határai tiszteletben tartása.
• Masszázs: Kiváló módja lehet a nap végén az ellazulásnak, amellyel ugyanakkor kiváló lehetőséget nyújt az érzéki élmények elmélyítésére is. Akár őrülten érzéki is lehet egy késő esti masszázs.
• Kézi kényeztetés: Az egyenes vonalú simogatások mellett az erogén zónák gyengéd stimulálása erőteljes vágyfokozó lehet. Ez lehetőséget ad arra, hogy felfedezd, mi okoz igazi örömöt a partnerednek, és megtapasztald, mennyire különbözőek lehetnek az emberek preferenciái.
• Orális kényeztetés: Ezt sokan már külön kategóriába sorolják, de valójában a petting egyik legizgalmasabb formája. Az orális szex gyakran az első lépés egy gyengéd és érzéki kapcsolat felé.
Miért fontos odafigyelni a pettingre?
A petting segít ráhangolódni a partner testi és lelki igényeire. Sokan mondják, hogy különösen a nők számára elengedhetetlenek ezek a gyengéd érintések ahhoz, hogy megfelelő izgalmi állapotba kerüljenek. De persze ez igaz a férfiakra is! A lassú vágyépítés lehetőséget ad arra, hogy valóban kapcsolódjunk, és az érintések egyúttal az érzelmi kötelékeket is megerősítik.
Ezen túlmenően, a kölcsönös gyengédség megélése bizalmat épít, ami elengedhetetlen egy jól működő kapcsolatban. A közös élmények, mint például egy érzéki masszázs vagy a forró csókok, meghitté teszik az együtt töltött időt, és hozzájárulnak a kapcsolat mélyüléséhez.
Kiemelt kép: https://www.szexshop.hu/