
Soha nem játszottunk könnyű meccset a Dabas ellen, így várhatóan most sem lesz sétagalopp a szombati összecsapás.
A koronavírus-járvány okozta kissé zűrzavaros bajnokságban a Dabas sokáig pont nélkül állt a tabella utolsó helyén. Mára nagyot változott a helyzet, a Pest megyeiek szorgosan gyűjtögetik pontjaikat, és már három pontra eltávolodtak a kieső pozíciótól. A felzárkózást folytatnák, de némileg nehezíti Tomori Győző csapatának helyzetét, hogy a legyőzhető csapatok ellen leginkább idegenben kell helytállniuk.
Hogy miért lesz kiélezett a szombati Komló – Dabas mérkőzés? Talán azért, mert a két gárda nem játszott még sima meccset egymással. Ennek némileg ellentmond, hogy legutóbb 7 gólos komlói győzelem született a Dabas vendégjátékán, de az igazsághoz tartozik, a 45. percben csak kettő volt közte. 2018-ban tövig rágtuk a körmünket, amikor a japán Tokuda időn túli hetest rontott, ezzel tartottuk itthon a két pontot. Rossz szájízzel emlékezhetünk a 2017-es szezonnyitóra, amikor az újonc győztesen távozott a sportközpontunkból.
Persze nekünk a Liga Kupa-siker jut leginkább eszünkbe. Amikor Grünfelderék a döntőben kettős győzelemmel hódították el a „kupát” épp a Dabassal szemben.
Az idei bajnokságban a Dabas egy-két figyelemreméltó eredményt elért már: Csurgó – Dabas 25-25, Eger – Dabas 26-26, Dabas – Gyöngyös 32-26. Legeredményesebb játékosuk eddig a 74 gólnál járó jobbszélső, Tóth Ádám, aki Budakalászról érkezett a piros-fehérekhez.
Csapatunk a Balatonfüred elleni vereség után ismét győzelemmel kikövezett útra lépne. Eddigi hiányzónk, Csomor Tamás is megkezdte a munkát. A Dabas legyőzésével két helyet is előre léphetne Kilvinger Bálint együttese.

K&H Kézilabda Liga 8. forduló:
2021.04.10. 18:00
Sport36-Komló (11. 13p) – Dabasi KC VSE (12. 9p)
Komló, Városi Sportközpont, zárt kapuk mögött V: Medve, Südi
A mérkőzés élőben a Sport36 Komló – Komló Sport Kft Facebook-oldalon lesz követhető.