A Cs.Í.T. zenekar vendégeivel karöltve 17. alkalommal emlékezett meg a magyar rockzene csillagáról, a P. Mobil 18 éve elhunyt legendás énekeséről, Tunyogi Péterről.
Csak felsőfokban lehet beszélni a Tóth Ferenc Színház és Hangversenyteremben megtartott szombat esti emlékkoncertről. Egyértelműen kijelenthető, Komló egyik (hang- és fénytechnika szempontjából is) legprofesszionálisabb zenei csemegéjének lehettünk szem- és fültanúi.
A „Szárnyakon szédülő” címet kapott emlékesten a teljesség igénye nélkül a Honfoglalás, a Mobilizmo, a Heavy Medal ikonikus dallamai és a Tunyogi Rock Band szerzeményei szólaltak meg.

A Cs.Í.T. frontembere, Papp Attila – úgyis mint az est házigazdája – 3 órán keresztül fáradhatatlanul töltötte be a színpadot, többször is megénekeltetve a nézőteret teljesen megtöltő közönséget, amely záráskor állva tapsolva köszönte meg a kiváló produkciót.
A közel harminc fellépő – legyenek azok a zenekar tagjai, a vendégzenészek, az EFAMI csellistái, fúvósok, vokalisták, a gimnazista énekesek – sztárallűrök nélkül, határtalan fegyelemmel és nem kevesebb alázattal olyan teljesítményt tett le az „asztalra”, amely méltó volt a rocklegendához.
Elmondhatjuk, Tunyó csillaga továbbra is fenn ragyog Komló egén. Köszönjük Attila, köszönjük lányok, fiúk! Ez igazán mestermunka volt.
És még valami: ahogy az emlékest végén elhangzott, legközelebb nem januárban, hanem jóval közelebbi időpontban, „rocktóberben” találkozhatunk újra Tunyogi Péterre emlékezve.


