Már második szakmai összejövetelükön vannak túl az SNI Gyermekek Szülői Klubja részvevői. A következő foglalkozást január 19-én tartják állandó helyükön, a zeneiskola kamaratermében.
Whitehouse Petra, Csirkéné Füredi Alexandra és Kiss Blanka, a Komló Városi Óvoda Gyógypedagógiai Szakmai Közössége tagjainak szervezésében indult el októbertől az SNI Gyermekek Szülői Klubja. Eddig két alkalommal találkoztak az érdeklődők, de a tervek szerint 2026-ban is havi rendszerességgel szeretnének szakmai tanácsot, segítséget adni az óvodáskorú 3-7 éves SNI-s gyermekeket nevelő családok számára. Szülőket minden oviból, de kollégákat és külsősöket is várnak szeretettel a téma aktualitását tekintve.
Az eddigi találkozások alkalmával az SNI atipikus fejlődésmenetéről, a megelőzés, a korai fejlesztés fontosságára hívták fel a figyelmet a szakemberek, januártól mélyebbre ásnak a témában. Szó lesz az autizmusról, felmerülnek logopédiai témák, de beszélgetés zajlik majd a családon belüli erőszakról, annak hatásáról a gyermek fejlődésére, valamint gyakorlati tapasztalatokat is megosztanak egymás között a résztvevők.

A legközelebbi találkozás január 19-én 17-18 óra között lesz a zeneiskola kamaratermében. A téma: Autizmusról előadás, gyakorlati tanácsokkal. Meghívott előadó: Rudolf Zsófia (Pécsi Éltes EGYMI)
Tervezett foglalkozások:
Február 23-án (17-18 óra) Logopédiai téma – Mit tehet a szülő a tiszta artikulációért és a jó beszédkészségért?
Március 23. (17-18 óra) Téma: Érzékenyítés- a komlói EGYMI bemutatkozása és gyakorlati tapasztalatok átadása – SNI érintettség kapcsán és prevenció fontossága
Április 20. (17-18 óra) Téma: Gyermekbántalmazásról és családon belüli erőszakról
Május 11. (17-18 óra) Téma: Kötetlen foglalkozás, időközben felmerülő igények, ötletek alapján
Június: Évzáró játékos légkörben
A szervezők által kialakított Facebook zárt csoporthoz való csatlakozáshoz a szervezők – Whitehouse Petra, Csirkéné Füredi Alexandra és Kiss Blanka – ismerősnek jelölése szükséges.
* * *
A hatályos köznevelési törvény szerint sajátos nevelési igényű az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd.

