Borbála napján tartotta közgyűlését a Komlói Nyugdíjas Bányász Szakszervezet. A Pro Civitate díjjal elismert közösség a vízmű éttermében zárta a 2025-ös esztendőt.
A Bányászhimnusz elhangzását követően Grünvald Mátyás bányamérnök üdvözölte a helyiséget megtöltő szakszervezeti tagokat és a meghívott vendégeiket. A rendezvény néma főhajtással, a legutóbbi közgyűlés óta elhunyt szakszervezeti tagok előtti tiszteletadással kezdődött.


Az időseket köszöntő Őri Zsuzsanna versmondását követően Balás Egon értékelte a lezárt esztendőt. Emlékeztetett arra, hogy tevékenyen részt vettek a 15. bányásztalálkozó szervezésében, pályázat útján anyagilag is hozzájárulhattak a Moldova György tiszteletére felavatott emléktáblához. A 200 fős tagságot meghaladó szervezet elnöke a bányásznapi ünnepségek mellett (Komló és Magyarszék) felelevenítette a közösségi programjaikat is. Beszélt a jövő évi elképzelésekről, melyek a megemlékezéseken túl kétnapos kirándulás is tervben van.
A közgyűlésen köszöntötték a jubiláló szakszervezeti tagokat. Jáhn Ferenc és Szabados László 65, Radics Kálmánné 60, Bischoffné Fejes Veronika 50 éve lépett be a bányász szakszervezetbe.
Polics József polgármester hozzászólásban az önkormányzat és a bányász közösség sikeresen megvalósított projektjei emlékeztetett. Felhívta a figyelmet a közelmúltban átadott Komlóverzum Látogatóközpontra, ahol a XXI. századi technikáknak köszönhetően – számtalan városunkba látogató vendég által dicsért színvonalon – maradandó, interaktív emléket állítanak a bányászatnak.
Komló jövőre ünnepli várossá nyilvánításának 75. évfordulóját. Ebből az alkalomból a polgármester örömmel tájékoztatta a jelenlévőket, hogy – jelen állás szerint – 2026. szeptember 3-án, csütörtökön Komló rendezné meg az országos bányásznapot, mellyel kapcsolatban az egyeztetések már elindultak.
Megfogalmazódott igény a bányásztársadalomban a Szent Borbála-szobor felállítására. Polics József sokak megnyugtatására elmondta, hogy a képviselő-testület decemberi ülésén napirendre kerül a kérdés. Közös nevezőn vannak azzal kapcsolatban, hogy önkormányzati támogatással és segítséggel, valamint – a bányászokra mindig jellemző széleskörű összefogással – egy év múlva felavathatjuk az új emlékhelyet.
A Borbála-napi közgyűlés családi esttel zárult.

