Komló Város Önkormányzat képviselő-testülete a 2025. november 27-i ülésén döntött a Komlói Bányásznapok 2026. évi belvárosi programjainak lebonyolításáról. A testület a rendezvény felelős szervezőjeként a Komlói Kaptár Művelődési Központot jelölte ki, és elfogadta a 45 millió forintos költségkeretet is.
A döntés értelmében a rendezvény lebonyolítása az önkormányzati fenntartású intézményen keresztül történik, nem pedig külső vállalkozó bevonásával, mint az előző években. A 2026-os Bányásznapok során kiemelt szerepet kapnak a gyermek- és családi programok, valamint a helyi művészeti csoportok fellépései, miközben minden napra országosan ismert előadók és együttesek érkeznek Komlóra.
A programok helyszínei is körvonalazódtak: a nagyszínpad a Komlói Sportközpont előtti szakaszon és az Eszperantó tér parkolójában kap helyet, a mutatványosok elsősorban a Bem utcáról megközelíthető, egykori „Csempe parkoló” területén jelennek meg, míg az árusok és kézművesek az Eszperantó téren települnek meg. A testület a költségvetésen belül 24 millió forint önkormányzati támogatást biztosít, a fennmaradó összeget – 21 millió forintot – az intézmény saját bevételeiből, bérleti és használati díjakból, szponzori támogatásokból, valamint pályázati forrásokból tervezi fedezni. A komlóiak számára továbbra is ingyenesen látogathatóak a koncertek és a rendezvények.

