Komló Város Önkormányzat képviselő-testülete a 2025. november 27-i ülésén elfogadta azt a rendeletmódosítást, amely a háziorvosok, gyermekorvosok és fogorvosok számára elérhető helyi iparűzési adómentesség határát 20 millió forintról 40 millió forintra emelte. A döntés a helyi alapellátás megerősítését és az egészségügyi szolgáltatók megtartását szolgálja.
A változtatás a helyi adókról szóló országos törvény módosításához igazodott, amely lehetővé tette az önkormányzatok számára, hogy a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi alapellátást végző vállalkozók szélesebb körének biztosítsanak adómentességet. Komlón a védőnői szolgálat nem vállalkozási formában működik, így a rendelet elsősorban a háziorvosi és fogorvosi praxisokat érinti.
Az előterjesztés szerint a módosítás további négy egészségügyi szolgáltatót von be az adómentesség körébe, amely éves szinten körülbelül 1,6 millió forint iparűzési adó bevételkiesést jelent az önkormányzat számára, ugyanakkor ezt a városvezetés tudatosan vállalta annak érdekében, hogy a helyi egészségügyi ellátás stabilitását és hosszú távú működését támogassa. A rendelet kihirdetését követően az új szabályokat már a 2025-ös adóévre is alkalmazni kell.

