Kökönyösben idén is nagy érdeklődés mellett rendezték meg a Márton-napi közösségi délutánt, amely immár második alkalommal várta a családokat, leendő és jelenlegi óvodásokat, valamint a városrész lakóit. A Petőfi tér már a program kezdetére megtelt gyerekekkel és szülőkkel, az őszi dekorációk és a fellépők pedig ünnepi hangulatot teremtettek.
A rendezvény ezúttal is az óvodások és az óvónők műsorával indult: a gyerekek versekkel, az óvodapedagógusok népdalokkal készültek, majd a Pacsirták tehetségcsoport mutatta be összeállítását. A programot ezt követően a Pöndöly Néptánc- és Hagyományőrző Egyesület egyik táncosa vezette közös tánc színesítette, amelyhez sokan csatlakoztak.
Az este csúcspontja a látványos lámpás felvonulás volt, amely a Petőfi térről indult, és egészen az óvodáig kísérte a résztvevőket. A gyerekek által készített lámpások fénye meghitt, ünnepi hangulatot varázsolt a városrészre.
Kugelmanné Rajnai Zsófia intézményvezető kiemelte: „Óvodánk már második alkalommal szervezi meg a Márton-napi közösségi délutánt. Fontos feladatunknak tartjuk, hogy óvodásainkat megismertessük néphagyományainkkal, népszokásainkkal, az év ezen időszakára vonatkozó hiedelmekkel, jóslatokkal.”
Hozzátette: a rendezvénynek nemcsak hagyományőrző szerepe van, hanem közösségépítő jelentősége is – különösen a leendő óvodások családjai számára. „A programmal nem titkolt célunk óvodánk és nevelőközösségünk megismertetése a leendő Kökönyösi óvodások családjaival. Emellett a Gagarin Iskolával való évek óta tartó szoros kapcsolatunkat is ápolni szerettük volna az iskola dolgozóinak bevonásával.” – mondta.
A felvonulás végén a résztvevőket az óvoda hangulatosan kivilágított udvarán libazsíros kenyérrel és forró teával várták, lehetőséget adva a kötetlen beszélgetésre és az ismerkedésre.

