
Alsómocsolád, Kaposszekcső, Dombóvár, Attala, Cserkút: környező települések „csodáit” fedezte fel a Légúti Betegek Komlói Egyesülete. Összefoglaló az úti beszámolókból:
Alsómocsolád, a 254 fős kistelepülés számtalan csodát rejt a látogatók számára. Ezt a komlói egyesület 19 tagja is megtapasztalhatta. A szobrokkal díszített, virágos, gazdag településen jól láthatóan megbecsülik az időseket. Az otthonban lakókat, valamint az oda érkező vendégeket ápolt parkkal, virágos sétánnyal, árnyas filagóriával várják. Az Egészségház is ezt támasztja alá. A legmodernebb gyógyító terápiás készülékekkel felszerelt intézmény az idősek és a betegségekkel küszködők életminőségét igyekszik javítani. Ennek része a sószoba is, melyben a komlói légúti betegek is erőt meríthettek.
A komlói csoport a Hábi tónál a Bledi-tóról származó hajón ringatózhatott. A rövid kiránduláson megtekinthették a 200 éves helyi templomot, benne az Angster cég által készített orgonát, a Faluházat és természetesen a Sztankovánszky kastélyt. Utólag kijelenthető: egy nap kevés volt megcsodálni az ott látottakat.
A rendkívül gazdag látnivalót kínáló alsómocsoládi kirándulást követően – már június közepén – a partneregyesület, az Ózon-Asztma Egyesület meghívására töltöttek egy tartalmas napot Dombóvár környékén.


Kaposszekcsőn elsőként az országban szinte egyedülálló ORCHIDEA-farmot látogatták meg az egyesület tagjai, majd időutazás következett az Ivanich központban helyet kapott „Retro Garázs”-ban. Már Dombóváron a vasúti múzeumban tekintették meg a régi idők MÁV irodáit, egyenruháit, megbecsült relikviákat. Az ebédet az Attalai Halászcsárdában fogyasztották el, ahol vendéglátóik – a dombóvári születésű Buzánszky Jenőről készül film vetítését követően – közös énekléssel, ajándékkal lepték meg a Salamon Zsuzsa által vezetett komlói vendégeket. (Aki már készülnek, mert jövőre Komlón találkoznak ismét a dombóvári sorstársakkal – a szerk.)


Június végén a Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesületével közösen vettek részt a cserkúti falunapon. A kétfős különítmény gyönyörű helyen, jó programokkal, kedves emberek társaságában végzett szűrővizsgálatokat.