
Az elmúlt hetekben a komlói vívók legutóbb, tavaly szeptemberben kezdő
vívói közül is többen átestek a versenyzés „tűzkeresztségén”, a nagyon
közül pedig egy „régi harcos” mérette meg magát újra.
A február 14-én, Székesfehérváron rendezett szabadidős
párbajtőrverseny férfi egyéni számában 86-an indultak, köztük a Villa
Complov SC vívója, Szokol Balázs. A csoportkörben egy győzelmet és
négy vereséget szerzett. A táblán előbb 13-10 arányban győzött, majd
15-14 arányban alulmaradt, így a 62. helyen végzett. A csapatversenyen
11 együttes indult. Ezen Szokol Csizmazia-Darab István (EVC) és
Hoffmann Dávid (Törökbálinti GAVE) társaságában mérette meg magát,
Három Huligán fantázianéven. Két győzelmet és két vereséget szereztek,
így végül a 6. helyen végeztek.
Immár harmadik szezonja kezdődött meg február 23-án a PTE-PEAC és a
Villa Complov SC által közösen rendezett Mecsek Kupa nevű
versenysorozatnak. Ettől a szezontól csak a legifjabb utánpótlás
korosztályok számára kerül megrendezésre a sorozat, amelynek három
fordulója mostantól a Mecsek három legmagasabb csúcsának nevét
viselni. Az első, a Hármashegyről elnevezett fordulóban az alábbi
komlói eredmények születtek:
Törpici (U11) fiú, 17 induló – 2. Ágotai Marcell 9. Csontos Ármin 17. Hollósi Dávid
Törpici (U11) leány, 12 induló – 3. Döme Kincse
Gyermek (U13) leány, 25 induló – 12. Madura Laura 13. Dallos Emese 22. Vörös-Szirmai Sarlott
Gyermek (U13) fiú, 17 induló – 7. Derksen-Hajnal Levente
Serdülő (U15) leány, 13 induló 10. Csonka Johanna
Tíz éve, a pécsi CR Nagy Lajos Gimnázium tanára és vívószakkörének
vezetője Varga Tamásné Haraszti Krisztina indította útjára a katolikus
iskolák vívóbajnokságát. Az idei bajnokság párbajtőr fegyvernemi
versenyének is az ötletgazda volt a szervezője, ahogy az elmúlt
évtizedben mindig. A Villa Complov SC hat olyan vívója vett részt a
március 1-jén rendezett küzdelmekben, akik mind a Sulivívás program
keretében ismerkedtek meg a sportággal a Kodály Zoltán Ének-zenei
Katolikus Általános Iskolában, szakkörön vagy tanórán, mostanra pedig
már az egyesület igazolt vívói. A kis létszámú versenyek kiváló
lehetőséget nyújtottak a vívóknak versenyrutinjuk elmélyítésére.
II. korcsoport (U11) leány, 4 induló – 2. Döme Kincse
II. korcsoport (U11) fiú, 3 induló 2. Csontos Ármin 3. Hollósi Dávid
III. korcsoport (U13) leány, 6 induló – 3. Dallos Emese 5. Vörös-Szirmai Sarlott
III. korcsoport (U13) fiú, 4 induló 3. Sáfrány Erik
Több korosztályban is pástra lépett a komlói vívó utánpótlás a
Szolnokon, március 7-9-ig rendezett párbajtőr utánpótlás vidék
bajnokságon. Dicséretes a gyermek leány csapat bátorsága, akik, bár
hárman együtt vívnak két éve, mégis vállalták az indulást, mert
együtt, egymásért akartak küzdeni a csapatverseny során.
Törpici (U11) leány egyéni, 31 induló – 9. Döme Kincse
Törpici (U11) fiú egyéni, 27 induló – 17. Csontos Ármin
Gyermek (U13) fiú egyéni, 47 induló -22. Derksen-Hajnal Levente
Gyermek (U13) leány egyéni, 50 induló – 40. Dallos Emese 46. Madura Laura
49. Vörös-Szirmai Sarlott
Gyermek (U13) leány csapat, 10 induló – 10. Villa Complov
Serdülő (U15) leány, 27 induló 13. Csonka Johanna
Kadét (U17) női egyéni, 28 induló 26. Csonka Johanna