
KÉZILABDA – Hagyományosan július 15-én kezdi felkészülését a szeptember első hetében kezdődő bajnokságra kézilabdacsapatunk. Fotó: A Vinkovci, a horvát bajnokság 4. helyezettje is ellenfeleink között lehet tesztmérkőzésen
György László vezetőedző addig is személyre szóló „házi feladattal” látta el játékosainkat, hogy megfelelő állapotba kerüljenek a találkozásig.
A tervek szerint 8 edzőmérkőzés színesíti a felkészülési időszakot, amelynek során magyar első- és másodosztályú csapatok mellett horvát együttessel is megmérkőznek Jerkovicsék.
Az edzőmérkőzések menetrendje még egyeztetés alatt áll. Az ellenfeleket és az időpontokat rövidesen közzétesszük.