
Az idén 30. évfordulóját ünneplő DÖKE újra életre hívta kerékpáros teljesítménytúráját, amelyre 50 induló adta le a nevezését, és pattant kerékpárra, hogy megtegye az előre meghatározott szakaszt.
A négy fordulóból álló túrasorozaton mindenki találhatott magának megfelelő távot, ugyanis a szervezők gondoltak a kezdőkre, a kevésbé rutinosokra és a tapasztaltabb kerékpárosokra egyaránt.













Reggel 8-kor indultak az elsők, akik össze is álltak egy fényképre a szervezőkkel. A rajt- és a célállomást is a Közösségek Házánál alakították ki, azonban a túrázók három útvonal közül választhattak. Egy 100 kilométerest, egy 70 kilométerest és egy 30 kilométeres útvonalat határoztak meg a szervezők, amelyeken különböző pontokon frissítővel várták az elfáradt kerékpárosokat.
„Sokakat elriasztott a reggeli kétes időjárás, azonban a tavasz megmutatta magát, és végül túrázóink kellemes időben teljesíthették a napot. A résztvevők száma azt hozta amire vártunk, a nyári fordulóra valószínűleg még több embert fog vonzani július 6-án, egy kifejezett nyárra szabott útvonallal készülünk akkorra” – foglalta össze az első forduló tapasztalatait Tóth Mário főszervező.
Összesen 50 induló tekerte le valamelyik általa választott távot. Minden befutó oklevelet kapott, év végén pedig, aki mind a négy túrán részt vett díjazásban részesül a szokásos évzáró díjátadón.
Bővebb információ a DÖKE weboldalán olvasható.