
Karácsonyi hangversennyel ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját a Komlói Pedagógus Kamarakórus.
A Közösségek Házában megrendezett hangversenyen dr. Őri László, a Baranya Vármegye Közgyűlésének elnöke mondott köszöntőt. Polics József polgármester a köszönet hangján fordult az alapítóhoz és a tagokhoz, hogy sok éven keresztül vitték Komló jó hírét szerte a nagy világba, és átnyújtotta a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) díszoklevét: „A Komlói Pedagógus Kamarakórusnak és Szabó Szabolcs karnagynak a magyar zenekultúra szolgálatában végzett kiemelkedő művészeti munkájáért az együttes megalakulásának 45. évfordulója alkalmából”
Nem csak az együttes ünnepelhetett jeles évfordulót, dr. Szabó Szabolcs karnagy idén ünnepelte 75. születésnapját, aki már 1978 óta vezeti a kórust, amely már számos díjat és elismerést tudhat magáénak.






A koncert után állófogadással, tortával és pezsgővel ünnepeltek a fellépők és a közönség.