
Gólgazdag mérkőzésen szerezte meg első győzelmét a komlói futsalcsapat.
Az igen tartalékos vendégek már a találkozó elején sündisznóállásba vonultak, teljesen átadták a területet Kovács Attiláéknak. Jellemző, hogy az első komolyabb védést csak a 13. percben kellett bemutatnia Ernsztnek. Csapatunk közönségszórakoztató játékkal szerezte első pontjait.
Futsal NB III. Délnyugati csoport 3. forduló:
RX Holding Komló – AC Villám 16:6 (7-1)
Városi Sportközpont, 60 néző V: Vörös (ifj. Molnár, Berki)
KOMLÓ: Ernszt – Vörös M., Bíró, Romvári, Kovács A. Cserék: Erdős, Rádi M., Szili, Tukerics,
Gólszerzők: Kovács A. (2’, 12’, 18’, 20’, 36’), Bíró (14’, 35’, 37’), Szili (13’, 29’ és 39’), Erdős (18’ és 34’), Romvári (21’ és 33’), Rádi (26’)
Erdős Sándor játékos-elnök: „Örülök, hogy sok góllal győztünk. Gyakorolhattunk olyan elemeket, amit majd erősebb ellenfél ellen tudunk hasznosítani.”
A következő hazai bajnoki: Városi Sportközpont 2023. 10. 30. 20 óra
RX Holding Komló – Inárcs VSE
A tabella:
