A Belső Tűz Egyesület szervezésében tartottak megemlékezést a roma holokauszt (porajmos) emléknapja alkalmából, amelyen felidézték azt az 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszakát, amikor a nácik Auschwitz-Birkenauban közel négyezer cigány embert öltek meg.
A Vörösmarty utcai emlékkőnél Tomics Annamária, a Belső Tűz Egyesület elnöke emlékeztette a résztvevőket a roma társadalom évszázadokon át elszenvedett hányattatásaira. Visszaemlékezésében rámutatott, hogy a fennmaradt források szerint a cigányságot már az 1300-as évektől üldöztetés, megalázó megkülönböztetés érte, amely jelenség a nácik haláltáboraiban csúcsosodott ki.

Tomics Annamária beszédében megosztotta néhány nappal azelőtti személyes auschwitzi látogatásának tapasztalatait, amikor egy nemzetközi szervezet tagjaként kereshette fel a hírhedt lágerek területén létesített emlékhelyeket. Gondolatai zárásakor az emlékezés felelősségére, összefogásra, együtt gondolkodásra kérte a roma társadalom tagjait, hogy ne ismétlődhessen meg a múlt.

A megemlékezés végén az önkormányzat nevében Kispál László alpolgármester és Hidegkuti Szabolcs, a terület önkormányzati képviselője helyezett el koszorút az emlékkőnél. Mécsest gyújtottak és fejet hajtottak az áldozatok előtt a Tegyünk Többet Baranyáért Egyesület és a Belső Tűz Egyesület tagjai.




