Régi hagyományt keltett életre a Mecsekjánosi Keresztelő Szent János Templom közössége. A templom védőszentjének tiszteletére tartottak búcsút. A hívők és a településrész lakosai nagy számban gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljenek.

Az ünnepi szentmisét Molnár Péter zombai plébános celebrálta, majd azt követően Dallos Tamás komlói plébános atya mondott megindító prédikációt. A szertartás során az emberek együtt énekeltek és imádkoztak, közösen megerősítve a templom jelentőségét a helyi közösség életében.

A szentmise végeztével Polics József polgármester és Schalpha Anett, a Komlói KDNP elnöke, önkormányzati képviselő mondtak köszöntőt. Mindketten kifejezték hálájukat a településrész lakosainak, akik szép számban részt vettek a búcsún. A polgármester és a képviselőnő hangsúlyozták, hogy ez az esemény nem csupán vallási jellegű, hanem egy olyan lehetőség is, amikor a falu apraja-nagyja összegyűlhet, és lehetősége nyílik a találkozásokra és beszélgetésekre, amelyekre a rohanó hétköznapokban nem mindig jut elegendő idő.
A délután folyamán a templomkertben számos program várta az érdeklődőket. A Bayerkrainers duó és trió adta a talpalávalót, de fellépett többek között a Hangoló gyermekszínház és a Pöndöly Néptáncegyüttes is. A templombúcsú lehetőséget adott a településrész lakosainak, hogy együtt ünnepeljenek, megemlékezzenek és erősítsék közösségi kötelékeiket. Az esemény fontos, kiemelt szereppel bír a katolikus keresztény hitet és értékrendet valló helyiek életében, de egyben olyan ünnep is volt, amelyben a helyi sváb kultúra, a zene és a tánc is fontos szerepet kapott.

