
Sport- és egészségnappal adták át a Juhász Gyula utcában kialakított szabadidőparkot és a Vállalkozók Házát. Rá sem lehet ismerni a nemrég romos és elgazosodott egykori bányaterületre, ahol az európai unió által finanszírozott beruházással egy nagyobb szabadidős központ magja jött létre.
Az utolsó, önkormányzati tulajdonban lévő barnamezős egykori bányaterületnek sikerült új funkciót találni a Juhász Gyula utcában. Kettős szerepkörbe került a korábban elhagyatott, romos telek: közösségi térként és gazdasági inkubációs központként működik párhuzamosan.
A projekt zárórendezvényén György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerencsésnek nevezte a komlóiakat, mert Polics József polgármester és dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő személyében, olyan partnereik vannak, akik meghallgatják, begyűjtik a komlóiak igényeit, amit a lehetőségekhez mérten mi, döntéshozók próbálunk támogatni a megvalósításában.
Az államtitkár a közeljövővel kapcsolatban utalt arra, hogy az ’50-es években a szén jelentette a jövőt Komló számára, most pedig a zöld hidrogén jelentheti ezt, hiszen a pécsi tudományegyetemmel karöltve Komlón létre fog jönni egy olyan park, ahol a nap energiáját felhasználva zöld hidrogént tudnak majd előállítani. Erre minden esélye megvan Komlónak – hangsúlyozta György László.
Dr. Hoppál Péter mérföldkőnek nevezte a szabadidőközpont átadásának napját, mert ezen a napon fejeződött be azoknak az önkormányzati tulajdonban lévő egykori bányaingatlanoknak a felújítása, amelyeket 2010 előtt még az enyészetnek adtak át.
Új funkciót kaptak ezek az épületek – hangsúlyozta a képviselő -, melyek megújulásához nagyban hozzájárultak a komlóiak jól megfogalmazott igényei, melyekre a kormány igent mondott. Ennek eredménye, hogy a gazdaságfejlesztést és a szabadidő hasznos eltöltését, az életminőség javítását célzó beruházások egész során vagyunk túl ebben a városban.

Polics József polgármester arra mutatott rá, hogy töredező felépítmények, meddődarabok, életveszélyes épületmaradványok, rendezetlen környezet, vagy a sokak által illegális hulladéklerakónak használt terület ma, a beruházás befejezésével – az aktív munkavállalók, a szeniorok és a gyermekek révén – három generáció otthona lett. A polgármester beszélt a területet érintő további tervekről: egy nemzetközi versenyekre alkalmas kerékpáros „pumpapályáról”, a vállalkozó bérlő segítségével a szabadidős tevékenységek lehetőségeinek bővítéséről, amellyel a város turisztikai kínálata is szélesedhet.
Notheisz Gábor, az NBG Play-parks and Sport Kft. tulajdonosa, mint bérlő vállalkozó a közös munka, az összefogás eredményéről beszélt. Felidézte az idáig vezető utat, majd köszönetet mondott a beruházás megvalósulásáért.
Az épületegyüttest Dallos Tamás plébános szentelte fel.
A számos kísérőprogram között gyermeksport-versenyek, a környék növényvilágával és az egészségmegőrzéssel kapcsolatos előadások és a helyi kórház Egészségfejlesztési Irodájának szűrővizsgálatai kaptak helyet. A kültéri sporteszközök helyes használatát gyógytornász tanította meg az érdeklődőknek.