
Tavaly július elején helyezték ki a belvárosban az első komlói kupakgyűjtő szívet, amely hamar kedveltté vált a lakosság körében. A kupakgyűjtés most újabb szakaszához érkezik.
A Tisztelet Komlónak Egyesület által meghirdetett, a város általános iskolásait megmozgató nagyszabású kupakgyűjtő akció zárult az előző esztendő végén. Egy átmeneti téli időszak után a kupakgyűjtő szívek – amikor a város több kerületében „teljesítettek szolgálatot” – az óvodákba kerülnek.
„Köszönet a városlakóknak a segítséget! Jó ütemben gyűltek a kupakok a közterületeken kihelyezett gyűjtőkben. Olyannyira, hogy gyakorlatilag kéthetes intervallumban kellet a tárolószíveket üríteni” – összegezte a lezárult időszakot Jégl Zoltán, önkormányzati képviselő, a projekt főkoordinátora.
„Húsvét után meghirdetjük az óvodák versenyét, amely közel két hónapig tart majd, aztán a nyáron ismét kikerülnek a szívek a közterületekre. Szeptembertől pedig újból az általános iskolások kupakgyűjtő versenye kezdődik” – árulta el a program további menetrendjét a Tisztelet Komlónak Egyesület elnöke.
A leadott kupakokért kilogrammonként 30 forintot fizetnek, a bevételből gyarapítják az óvodák és iskolák környezettudatosságát segítő eszközállományát. Az intézményvezetőkkel létrejött megállapodás szerint a télen az iskolákba többnyire szelektív gyűjtőedények kerültek.