
Sikeres a Komló-Balatonmáriafürdő közvetlen autóbuszjárat – állapítja meg komloitomegkozlekedes.blog.hu. Az első két hétvége tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy nagy sikere van az új Komló-Balatonmáriafürdő autóbuszjáratnak.
A június 19-én, a 1578-as vonalon elindult országos járat, már az első szombaton népszerű volt a komlóiak körében, azóta is töretlen a busz népszerűsége. Pécsről általában 8-10 utas száll fel a járatra, amely Komlón gyakorlatilag 100%-os kihasználtságúra telik meg, szabad ülőhely ritkán marad. Az oldalunk kezdeményezésére létrejött közvetlen Komló-Balaton kapcsolat egy 30 évnyi űrt töltött be, hiszen 1991-ben szűnt meg a Komló-Kaposvár-Fonyód-Balatonszentgyörgy vonat. Az ötletet még tavasszal dr. Hoppál Péter, a térség országgyűlési képviselője karolta fel, az új járatot Polics József, Komló polgármestere is támogatásáról biztosította. Most úgy tűnik jó döntés született, a komlóiak élnek az új lehetőséggel, hiszen egy autóbuszra való utas minden szombaton és vasárnap összejön és igaz ez a délutáni visszaútra is. Vasárnapi napokon egyébként Balatonmáriafürdőről két autóbusz is indul Komló felé, kiszolgálva a várható nagyobb utasszámot.
– A Volánbusz folyamatosan monitorozza az utasforgalmat, vagyis, hogy egy járaton hány utas van, mennyire népszerű egy-egy a járat. Eddig nem lehet okunk a panaszra, egyértelműen sikeres lett a kezdeményezés, amely előrevetíti az újabb járatfejlesztéseket. Ha őszig maradnak a kedvező tapasztalatok, akkor szorgalmazzuk, hogy jövőre már csütörtökön és pénteken is közlekedjen a Komló-Balaton buszjárat. 2022 nyarán pedig szeretnénk hasonló közvetlen járatot a Komló-Siófok-(Balatonfüred) vonalon is. Nyáron sem pihenünk, hiszen jelenleg azon dolgozunk, hogy ősztől naponta legyen buszjárat Komlóról-Budapestre – mondta Bán László, a Komlói Tömegközlekedés Blog vezető-szerkesztője.
Mint korábban azt megírtuk a szabad- és munkaszüneti napokon (általában szombaton és vasárnap) közlekedő járat Komlóról 7:35-kor indul és egészen a balatonmáriafürdői vasútállomásig közlekedik, ahová 10 óra 20 perckor érkezik. A napi strandolás után kényelmes a hazautazás is, a komlói járat 17.50-kor indul Balatonmáriafürdőről, amivel 20.35-re érkezhetnek haza a megfáradt turisták. Az új autóbuszjárat augusztus 29-ig vehető igénybe.
Menetrend: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/vonal-lista/vonal? menetrend=1578 Komló, 2021. június 27. A sajtóközleményt kiadta: Komlói Tömegközlekedés Blog
(Forrás: komloitomegkozlekedes.blog.hu facebook.com/volanbuszkomlo)