Az „Édes anyanyelvünk” országos nyelvhasználati verseny (2. rész)
A hatvanöt év során rengeteg győzelemnek, kiváló helyezésnek örülhettünk országos tanulmányi versenyeken. A győztesek közül várjuk olyanok jelentkezését, akik szívesen írnák meg élményeiket ezzel kapcsolatban. A sort az „Édes anyanyelvünk” országos nyelvhasználati versennyel kezdtük, most folytatjuk az ehhez kapcsolódó visszaemlékezéseket.
Radó Ágnes:
Emlékeim az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati versenyről
Nyolc évig jártam a Nagy László Gimnáziumba, ezalatt rengeteg szép élményben volt részem. Kiemelkedik közülük az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny. Szerettem tanulni és a kihívások is vonzottak, ezért amikor Barta Orsival együtt továbbjutottam az országos döntőbe, lelkesen és nagy izgalommal készültem rá. Máig szívesen emlékszem vissza az olvasóteremben eltöltött lyukasórákra, délutánokra, amikor Vass Marianna tanárnő segítségével küzdöttünk a szép magyar nyelv nehézségeivel.
Azután 1999 őszén útnak indultunk hárman vonattal az ország másik végébe, Sátoraljaújhelyre. Pontosabban négyen voltunk, mert Marianna tanárnő szíve alatt már erősen mocorgott a kislánya, Blanka. A hosszú út nem szegte kedvünket, sőt fokozta a várakozásunkat. Új tájak, új emberek, új kihívások… Több napot töltöttünk Sátoraljaújhelyen, ezalatt megismertük a környéket, megnéztük a Hollóházi Porcelángyárat, és színházban is voltunk. Legélénkebben azonban a verseny szóbeli döntőjére emlékszem. Ha addig nem izgultam volna eléggé, akkor erről a szervezők gondoskodtak: a bíróság épületében kellett kiállni egy nagy színpadra, és elkápráztatni a hallgatóságot. „Mintha a vágóhídra küldené a diákját az ember” – mondta Vass Marianna, aki – most már biztosan tudom – még nálunk is jobban izgult. Persze nem mutatta. „Két lehetőség van, lányok: vagy villantotok, vagy nem” – mondta a tőle megszokott derűvel, és bátorításul hozzátette, hogy Kerekes Barnabás csak Komlónak drukkol. Sikerült „villantanunk”: hazafelé az én bőröndöm a legjobbaknak járó plakettel, Barta Orsié pedig egy csomó jutalomkönyvvel volt nehezebb. Ezeket a szép díjakat Kazinczy Ferenc sírjánál vehettük át.
És hogy mit hoztam még magammal Sátoraljaújhelyről? Hogy miért érte meg a sok tanulás, készülés, izgalom?
Fordítóként ma nap mint nap a nyelvek nehézségeivel küzdök, és a sok hajdani különóra nélkül biztosan nehezebben menne a fogalmazás. Tolmácsként pedig gyakran ácsorgok izgulva a bíróság épületében, de mindig elmosolyodom, ha eszembe jut: „Két lehetőség van: vagy villantok, vagy nem…”
Barta Orsolya visszaemlékezése
Az 1994-2002. közötti időszakban voltam a Nagy László Gimnázium nyolcosztályos tagozatának tanulója. Az itt eltöltött 8 év a gimnáziumi tananyagon túl számtalan élményt és kalandot nyújtott, most az Édes anyanyelvünk verseny 1999. évi országos fordulójáról szeretnék írni. 19 év távlatából nem volt könnyű összeszedni és összeilleszteni az emlékek mozaik-darabkáit, nem is egy mindenre kiterjedő és pontos tudósítást szeretnék most nyújtani, csupán emlékeket, érzéseket, hangulatokat, benyomásokat megosztani Önökkel/Veletek.
Azt hiszem, sokan emlékeznek rá, hogy Gimnáziumunk tantestülete milyen példás szorgalommal és kitartással készítette fel tanulóit a különböző tantárgyi versenyekre. Az Édes anyanyelvünk verseny célja a magyar nyelv ápolása, helyes használatának tanítása. A megmérettetés során iskolai, majd megyei fordulókon kellett számot adnunk ismereteinkről. Minden alkalom írásbeli feladatsorral kezdődött, melyben helyesírási, nyelvhelyességi kérdéseket boncolgattunk, majd elérkezett a „rettegett” szóbeli kör. Ha jól emlékszem, 3-4 témából kellett a számunkra leginkább testhezállót kiválasztani, és 10-15 perc felkészülést követően abból mintegy 3 percen át tartó „előadást” prezentálni. Az előadás nem lehetett felolvasás, csupán vázlatot készíthettünk. A zsűri az élő beszédben elkövetett esetleges nyelvhelyességi hibákra vadászott, továbbá azt értékelte, hogy a jelölt mennyire gördülékenyen, érthetően adja elő a témáról vallott nézeteit.
A megyei fordulót emlékeim szerint Mohácson tartották, melynek első két helyezését Radó Ági barátnőmmel és osztálytársammal együtt hoztuk el. Ezzel kvalifikáltuk magunkat a néhány hónappal később esedékes országos versenyre, Sátoraljaújhelyre. Felkészítőnk, Vass Marianna tanárnő buzgón és lelkiismeretesen dolgozott velünk azon, hogy az országos versenyen helytálljunk. Ekkor olyan 60-70 fős mezőnyre kellett számítanunk. Mint utólag kiderült, a versenyzők nagy része 1-2 évvel idősebb volt nálunk, mi ekkor kilncedikesek voltunk, míg a többiek jellemzően a tízedik vagy tizenegyedik osztályt taposták.
A hónapokon át tartó felkészülés végén, becsvágyóan és sikerre éhesen szálltunk föl a vonatra, hogy az ország talán legtávolabbi pontjára jussunk. Vass tanárnő ekkor első gyermekével várandós, pocakos kismama volt, hogy mit jelenthetett ekkor tanítványaival átvonatozni az országot, csak évekkel később kezdtem igazán értékelni.
A hosszú, egész napos utazás végére a harci kedvünk kissé lelohadt, és amikor érkezéskor kézhez kaptuk a következő 3 nap programját, már úgy éreztük magunkat, mintha csak kirándulnánk. A szervezők olyan részletes esemény-naptárt állítottak össze, hogy az ma is megállná a helyét, még akár egy szakmai konferencia programjaként is.
Mielőtt igazából elfelejthettük volna, hogy miért is vagyunk ott, másnap reggel lezajlott az írásbeli rész. Úgy éreztük, hogy azért nem voltak teljesíthetetlenül nehezek a feladatok, így egészen jó hangulatban telt az ebéd. Délután egy helybéli iskola tornatermében tartották meg az értékelést, amely során feladatonként végigvettük, hogy mik voltak a helyes megoldások. Időnként a válaszok meglepőbbnek bizonyultak, mint a kérdések. Értelmezni kellett a „melegház” és a „meleg ház” közti különbséget. Nos, volt egy versenyző, aki úgy vélte, hogy ez nem jelenthet mást, mint homoszexuális gyülekezőhelyet. Azt már senki sem merte ezek után megkérdezni, hogy vajon az egybe, vagy a külön írt verzióra gondolt-e. Mindenestre mindenki jót derült ezen.
Vass Marianna
Hogyan emlékszem én a dupla sikerre?
Az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati versenyről nekem az jut először az eszembe, hogy az iskolai fordulón nagyon sok diák volt, a legendás nyolcosztályos tagozat idejében. Előttünk három osztály indult már –Vaskó Ernőné, Egyházi Klára és Ladányi Lívia vezetésével. De nem csupán a nyolcosztályos, „A” jelű osztályokból indultak a versenyen, hanem a hagyományos „B” és „C” osztályok tanulói is!
Vaskó Ernőné –az akkori magyar munkaközösségi vezető– nevezett a megyei fordulóba az első három tanulóval: 1. Radó Ágnes 9. A, 2. Barta Orsolya 9. A, 3. Farkas Anita 11. C.
A megyei fordulót a siklósi Táncsics Mihály Gimnázium és Szakképző Iskolában rendezték.
Elutaztunk tele izgalommal, mindhárom lányért egyaránt izgultam. Az írásbeli forduló után röviden megválaszoltam a lányok felmerült kérdéseit, de inkább igyekeztem elterelni a beszélgetést más irányba. A szóbelire már beülhettek a kísérő tanárok is, és meghallgathatták a versenyzők szereplését. A végső eredménye 1/3 részben az írásbelire kapott pontokból, 2/3 részben a szóbelire kapott pontokból alakult ki.
Az eredményhirdetéskor nagyon lelkesedtünk, és legalább annyira izgultunk is. Kíváncsian vártuk, mi lesz a végeredmény. Ekkor derült ki, hogy az első helyezett Barta Orsolya nem csupán nyelvész, hanem vérbeli költő is, akinek „Hosszúhetény, a szülőfaluja csupa értékekkel teli áhítatot sugárzott”. Ezt a zsűri mondta! Az oklevelek átadásakor Kerekes Barnabás nyelvész, zsűritag megkérdezte, hogy honnan, melyik iskolából érkezett a kisdiák, és ki volt a felkészítő tanára a tanítványnak. Így elhangzott a „Komlóról érkezem, a Nagy László Gimnáziumba járok, és Vass Marianna a felkészítő tanárom.” Amikor a második helyhez érkeztünk elhangzott Radó Ágnes neve. Jaj, micsoda boldogság volt! És Kerekes úr őt is megkérdezte, hogy honnan, melyik iskolából való a kisdiák, és ki volt a felkészítő tanára. És amikor ismét ugyanazokat a válaszokat kapta, akkor kibukott belőle: „Én Komlónak drukkolok!” Ezzel az eredménnyel kvalifikáltuk magunkat Sátoraljaújhelyre is, ahol az országos döntőt rendezték meg.
1999 októberében utaztunk Sátoraljaújhelyre, azaz Széphalomra, ahogyan Kazinczy Ferenc elnevezte a települést. Október 15-én írták meg a diákok a verseny írásbeli fordulóját, közben városnéző sétát szerveztek a kísérő tanároknak. Este közös díszünnepségen vettünk részt. Másnap következett a szóbeli verseny, a gimnazista tanulóknak a Városi Bíróság nagytermében. Este a színházterembe mentünk a „Komédia az asszonyokról, akik…” címmel bemutatott darabra.
Harmadik nap –október 17-én, vasárnap– Széphalmon Kazinczy Ferenc sírjának megkoszorúzása után következett az ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztás. Akkor még nagyon reménykedtem. De már tudom, hogy nem volt igazi tétje, hogy melyik emlékérmet, kitüntetést kapjuk meg. Az volt a fontos, hogy eljutottunk odáig, Sátoraljaújhelyig, a döntőig…
Akkor fel sem fogtam valójában, hogy micsoda boldogságban lehetett részem. De most, hogy nincs osztályom, akiket magyarból tanítsak, most utólag látom csak, hogy mekkora öröm volt átélni mindezt.
Radó Ági benne volt az 1-10.-ben és emlékplakettet kapott, Barta Orsi pedig a 10-20-ig helyezésével, egy könyvcsomaggal lett gazdagabb. Mindkettő ugyanolyan oklevelet kapott. Gratulálok mindkettőjüknek utólag is!