Nyolcosztályos tagozatunk 1991 szeptemberében indult, és 2013 júniusában érettségizett az utolsó ilyen típusú osztályunk. Színfoltot, izgalmas vérfrissítést jelentett az ötödikes tanulók megjelenése a gimnazisták között, akik szeretettel terelgették a kicsiket. A tantestületnek is meg kellett tanulnia egy másfajta szemléletmódot, hiszen az addig megszokotthoz képest egy másik korosztály jelent meg. A helyi tantervet, jegyzeteket kollégáink nagy szakértelemmel, a tanulók életkori sajátosságait is figyelembe véve, és a lehető legmagasabb szintű oktatást biztosítva dolgozták ki. A tagozat kimagasló eredményeket hozott: kiváló megyei, országos versenyeredményekkel büszkélkedhettünk, szinte minden tanuló sikeres egyetemi, főiskolai felvételi eredménynek örülhetett, és volt osztály, ahol a 90 %-ot meghaladta a sikeres nyelvvizsgák száma. Mindezek mellett kiváló közösségek alakultak ki az együtt töltött nyolc év során. Következő cikkeinkben egykori nyolcosztályosok emlékeznek vissza gimnáziumi éveikre.
Götzer Katalin (1994-2002):
Tízévesen kerültünk be (ikertestvéremmel) a Nagy László Gimnázium 8 osztályos tagozatába….
Eleinte féltünk, tele voltunk kételyekkel és kérdésekkel. Aztán elkezdtük a „gimis”életünket, és nagyon hamar megszerettük. Mi ott kicsik voltunk, de mégis mások, egy kicsit már nagyok is. A felsőbb évesek rengeteget segítettek és támogattak bennünket. Az év elejei közös 8 osztályos évfolyamoknak szervezett kirándulások még jobban összekovácsoltak minket. Hamar lettünk felnőttek, de sokkal jobban lehettünk gyerekek, mint a saját kortársaink. Egy közösséghez tartoztunk, ahol rengeteget követeltek tőlünk, de mégis elismertek bennünket. Tanáraink szigorral és következetességgel tereltek, tanítottak bennünket, és mégis -a tanórákon kívül- „egyenrangú” társak voltunk, és hozzájuk bármikor bizalommal fordulhattunk.
Az év végi vizsgák nagy megpróbáltatások voltak a számunkra, de hamar rájöttünk, ez is a mi érdekünket szolgálta.
Nyolcosztályosnak lenni más volt. Kortól és nemtől függetlenül egy nagy családot alkottunk, és ez az utolsó nagy összejövetelen, 2013 márciusában is ez látszott és érződött. Sajnálom, hogy ez már nincs meg és a mi gyerekeinknek ebben nem lehet már része. Biztos vagyok benne, hogy legalább a nyolcosztályos évfolyam 90%-a örülne, ha gyermeke ebben vagy ilyen közegben tanulhatna 8 éven keresztül. Még hosszú sorokat lehetne erről írni, de az embernek összeszorul a szíve, hogy nekünk ez már csak emlék, de nekünk a legjobb!
Sebőkné Pinczés Andrea (1995-2003):
Kedves „Nagylaci”!
Köszönöm az ott töltött nyolc évet! Kisdiákként belecsöppenni és nagylányként távozni…
Nagyon jó volt! Sok jó pajtást, fantasztikus osztályfőnököt, szuper tanárokat és rengeteg élményt kaptam. Akkor nem tudtam, de itt alapozódott meg jelenlegi tanári alaptermészetem. A sok hasznos tudást és szeretetet a Gyermekemnek és tanítványaimnak is örömmel adom tovább.
Szívből jövő szeretettel gondolok vissza a megunhatalan matematikára és osztályfőnöki órákra Varga Margittal, Szalai Klárára és a fantasztikus énekórákra és kóruspróbákra, Ladányi Líviára és az azóta is hasznosított kézműves munkákra , a szuper könyvtárosra Vass Mariannra, Váczi Timire és a mai napig szeretett franciaórákra, Szolnoki Csaba felejthetetlen röplabda edzéseire, és még sorolhatnám vég nélkül!
Köszönök mindent!
Dr. Doszpod Dóra Tekla (2003-2011):
Véleményem szerint a gimnázium kiemelten fontos szerepet tölt be a gyermekek életében.
Nyolc évet töltöttem a Nagy László Gimnáziumban, ahol ez idő alatt igazi kis családdá kovácsolódtunk össze. Fontosnak tartom, hogy az “útkeresős” időszakban egy közösség voltunk, jól ismertük egymást és nem kellett új közösségbe beilleszkednünk. Tanárainkra minden téren számíthattunk, legyen szó akár iskolai, családi vagy akkori “szerelmi életünk” problémáiról. Sokan mondják, hogy ilyen “kis vidéki iskolából” nehezebb jó egyetemekre bejutni (édesanyám, mint több más szülő, szintén ettől tartott). Mi erre a tévhitre is rácáfoltunk!
Ha visszagondolok az ott töltött évekre, a sok érdekes esemény közül egy konkrét élményként most a jótékonysági bál jut eszembe, amit Borbás Bálinttal szerveztünk. Kiváló lehetőség a határontúli magyarság kultúrájának és természeti kincseinek megismerésére a baróti testvériskolai kapcsolat. Rendszeresen látogattunk Erdélybe, ahogy ők is Komlóra. Anyagi lehetőségeik egy alkalommal nem tették lehetővé, hogy a március 15-ei ünnepélyre – mint addig mindig évben -eljöhessenek. Mikor ez a tudomásunkra jutott, Borbás Bálint diáktársammal jótékonysági bált szerveztünk. Kezdeményezésünkhöz az iskola diákjai és tanárai mellett több komlói vállalkozó is csatlakozott, akik tombolanyereményekkel, pártolójegyek vásárlásával segítettek minket. Öröm volt látni, ahogy egyre többen “kopogtattunk” a városban dolgozó vállalkozók ajtaján, és egy-egy siker után sugárzó arccal vittük az iskolába a “zsákmányt”. A befolyt összeg végül nem csak a baróti diákok útiköltségét, de itteni programjaikat is fedezte.
A bálon diákok, szülők, tanárok szórakozhattunk együtt – a szintén az iskolában tanító – Pomázi tanár úr és társa szolgáltatta zenére.”
A sok tanulmányi és közösségi siker mellett jó visszaemlékezni arra, hogy diákként ilyen komoly feladatot is meg tudtunk oldani.
Forrás: V.T.